1999-ben egy debreceni középiskolai tanár, Kis Gábor megálmodott egy matekversenyt, ami kiszabadította tanítványait a négy fal közül: a Nagyerdőn csapatokban barangolva oldották meg a gyerekek a feladatokat. Az új kezdeményezésnek nem meglepő módon nagy sikere lett, így 2000-ben már a 7. és 8. osztályos általános iskolás diákok is részt vehettek az akkor még Medve Vetélkedő névre hallgató matematika versenyen.
Ezután évről évre megrendezésre került a verseny, a kategóriák tovább bővültek az 5–6.-os korosztály, majd a felnőttek felé és a helyszín sem korlátozódott Debrecenre: 2007-től Budapesten, majd sorban Szegeden, Veszprémben, Egerben és Pécsett is lehetőség nyílt a szabadtéri vetélkedésre. Jelenleg az ország 7 helyszínén lehet versenyezni 6 különböző kategóriában életkor alapján; az 5–6. osztályosok a Medvebocs, a 7–8. osztályosok a Kismedve, a 9–10. osztályosok a Nagymedve, a 11–12. osztályosok pedig a Jegesmedve kategóriában indulhatnak. A vállalkozó kedvű szülők, tanárok, érdeklődő felnőttek számára is van két kategória; az Ursa Minor, mely a matematikával nem foglalkozó vagy általános iskolában tanító felnőttek részére ajánlott, az Ursa Maior pedig a munkájuk során emelt szinten matematikával foglalkozó vagy középiskolában, egyetemen tanító matematika tanárok részére létrejött kategória.

A versenyek hétvégi napokon kerülnek megrendezésre a megadott városok ligetes, erdős, dombos területein. A szervezők a helyszínen állomásokat jelölnek ki, ezekről egy rajzolt térképet kap minden versenyző csapat. Ennek alapján tudnak tájékozódni a verseny folyamán. Ugyanis a versenyzőknek nem véletlenszerűen kell felkeresniük minél több állomást, hanem a válaszaik alapján egy megadott sorrendben. Minden csapat az A állomáson kapja meg az első feladatát, majd a válaszuk helyessége alapján haladnak tovább egy másik állomásra. Az elsődleges cél 10 feladat hiba nélküli teljesítése. Azonban nem feltétlen az a győztes, akinek minden válasza helyes, hiszen ha valaki egy rossz válasszal „mellékvágányra” kerül, de azt jól megoldja, könnyen visszatérhet a fő csapásvonalra és amennyiben gyorsabban teljesíti a feladatokat, elé kerülhet annak, aki hibátlanul, ám lassabban dolgozik.

Nem elég tehát a hibátlan matematikatudás, szükség van a csapatmunkára, a logikus gondolkodásra és a stratégiai tervezésre. Persze sokaknak nem az eredmény elérése a cél, egyszerűen a jó idő, kellemes időtöltés, a fesztiválhangulat miatt látogatnak el a „medve-rendezvényekre”. Egy-egy budapesti versenyen közel 3500 résztvevő fordul meg egyszerre, ezért A Matematika Összeköt Egyesület, a Medve versenyek szervezői komoly rendezvényszervezési technikákkal készülnek. Évről évre egyre gördülékenyebb a verseny annak ellenére, hogy a 3500 résztvevő a verseny elején együtt rajtol, valamint az eredményhirdetés a verseny vége után negyedórával megkezdődik. Ebben a szervezők segítségére van egy mobiltelefonos applikáció, amellyel minden állomás rendelkezik, és ezzel könyvelik a csapatok beadott válaszait.

Mindemellett a csapatok a térkép mellé kapnak egy Utilapput, mely a haladási irányukat hivatott feljegyezni. Így nem csak az applikációban tárolódnak az adatok, hanem a diákok Utilappuján is. Ez segítségükre van a következő állomás felkeresésében és az esetleges plusz körök könnyebb felfedezésében. Az Utilappuk, ahogy a feladatok is a kategóriák szerint, színkódokkal ellátottak, hogy még könnyebben találják meg a versenyzők a saját feladatukat és kevesebb legyen az esély a tévesztésre.
Aki szívesen kipróbálná a „medvefesztivált”, 2018 tavaszán lesz rá bőven lehetősége. A helyszínek és időpontok az alábbiak:
- 2018. április 7. Eger, Érsekkert
- 2018. április 14. Budapest, Gellért-hegy
- 2018. május 6. Szeged, Erzsébet liget
- 2018. május 6. Debrecen, Nagyerdő
- 2018. május 12. Veszprém, Kolostorok és Kertek park
- 2018. május 13. Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed
- 2018. május 26. Budapest, Óbudai-sziget
Március 9-éig tart az előnevezési időszak mindegyik versenyre, amelyet a http://medvematek.hu/ honlapon lehet megtenni egy rövid regisztrációt követően.
A regionális versenyeken legjobban szereplő csapatok meghívást kapnak a 2018. június 9-én Debrecenben megrendezésre kerülő országos fordulóra, ahol az ország legügyesebbei mérethetik össze tudásukat.

A Matematika Összeköt Egyesület azonban nem csak a versenyein keresztül próbálja megszerettetni az érdeklődőkkel a matematikát. 2018 február 24-én harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Medve Matek Élménynap, amely külön programot nyújt a diákoknak és a pedagógusoknak.

A szintén hétvégi napon megrendezésre kerülő esemény délelőtti óráiban a résztvevők különböző matematikához kapcsolódó standokon járhatnak körbe: logikai játékokat lehet kipróbálni, matematikai alakzatokat lehet hajtogatni papírból és egyszerűbb kísérleteket megtekinteni. Ezen kívül meghívott professzorok és matematikusok tartanak rövid plenáris előadást. Ezek után a pedagógusok kerekasztal beszélgetéseken vehetnek részt, melynek során az oktatás és azon belül is a matematikaoktatás különböző aspektusai vannak terítéken. Ezalatt a diákok játékos csapatversenyen vehetnek részt, ami hasonlít a Medve Szabadtéri Matekversenyhez és a később szóba kerülő tábori programokhoz.

Az ebédet követően kiscsoportos foglalkozások veszik kezdetüket több matematikához köthető témakörben; titkosírás, rejtvényfejtés, térgeometria, gráfelmélet. Ezeken diákok, tanárok egyaránt részt vehetnek, a témák olyanok, melyek mindenki számára érdekesek és többnyire az újdonság erejével hatnak.

Az Élménynapon a részvétel ingyenes, csupán regisztrációhoz kötött, így, ha valaki nem tudja eldönteni, neki való-e a tábor vagy a verseny, ez tökéletes alkalom a Medve Matek rendezvénysorozat megismerésére.

Többször szóba került már a tábor, mit is takar ez pontosan? Évente három különböző alkalommal, télen, nyáron és ősszel rendez az egyesület matematika táborokat.

A téli matektábor, amely 2018-ban kis csúszással már tavaszi tábor lesz, március 15–18. között kerül megrendezésre Nagykőrösön. Ezután a nyári táborok július 3.-ától egészen augusztus 8.-áig nyújtanak lehetőséget egyhetes vagy tíznapos táborozásra a nyári szünetben 4 különböző turnusban. Pontosabban:
- 2018. július 3–9. Sástó, Mátra Tábor
- 2018. július 10–16. Sástó, Mátra Tábor
- 2018. július 20–29., Pusztafalu, Öreg Bence Turistaház
- 2018. augusztus 2–8. Városlőd, Iglauer Park

A táborok programja nagy vonalakban évszaktól függetlenül megegyező. Délelőtt kétszer másfél órás foglalkozáson vehetnek részt kiscsoportokban (8–12 fő) az általános iskolai felső tagozatos és középiskolás diákok. Délutánonként pedig játékos csapatversenyek, vagyis tortúra, tételátadás, logikai kaland várja a diákokat. A tábor programjának része egy egész napos túra a környező hegyekben választható távval és nehézséggel. Emellett minden táborban összemérethetik a diákok sportban magukat a tanárokkal; fociban, kosárlabdában, röplabdában, pingpongban stb.

Különlegességek a tábori életben a saját fizetőeszköz, a batka, amelyet a diákok a tábori idő alatt gyűjthetnek, majd játékokra, Medve Matekos ajándékokra és könyvekre válthatnak be; a tábori idő, ez általában a magyar idő plusz egy óra. Ettől a diákok úgy érzik, hogy egy órával tovább alhatnak és egy órával később fekhetnek le. Ezen a trükkön kívül persze elősegíti azt is, hogy a résztvevők egy külön kis univerzumban érezhessék magukat a tábori idő alatt. Emellett a fesztiválhangulatot elősegítendő minden résztvevő karszalagot kap a tábor elején, amit előszeretettel viselnek és gyűjtenek a diákok és a tanárok egyaránt.
A táborok népszerűségének egyik oka valószínűleg a szervezők fiatalsága. A szervezők döntő többsége pályakezdő fiatal vagy még éppen egyetemista, tanári, mérnöki, matematikus, informatikus és egyéb matematikához köthető szakokon. A tábori lét éppen ezért kifejezetten fiatalos és laza, a tegeződés alapvető a résztvevők és szervezők között.

A tanárok minden tábor végén írnak egy dalt a táborban történt eseményekről, amelyet utolsó nap a búcsúest keretében előadnak a diákoknak. Emellett minden táborban készül egy altatódal is, melyet az esti szobaellenőrzések során énekelnek a tanárok a diákoknak. Mindegyik dal igyekszik átadni a tábor hangulatát, hogy azt a diákok minél inkább magukénak érezhessék, és hogy később felelevenítse a tábori emlékeket. Legtöbb esetben gitár a kíséri ezeket a dalokat, azonban megjelent tábori dalban már dob, ukulele és hegedű is.

A Medve Matek tehát egy egész éves programsorozatot nyújt a matematika iránt nyitottak számára. Bőven akad lehetőség, ne féljetek hát kipróbálni. További információkért, a jelentkezésért és kedvcsináló képekért látogassatok el a http://medvematek.hu/ oldalra, vagy a Medve Matek facebook oldalra: https://www.facebook.com/medvematek/
Gyimesi Bernadett