Robotépítő diákok nemzetközi sikere

Facebook
Nyomtatás

Kiemelkedő sikert ért el a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium csapata a First Global Challenge nevű robotikai versenyen. A csapat tagjai az iskola speciális matematika tagozatára járnak és a matematika mellett a programozás, műszaki alkalmazások is érdekli őket.

A 2017. július 14–19. között Washingtonban megrendezett informatikai versenyre a világ minden részéről összesen 163 csapat nevezését fogadták el, melyek tagjai 15 és 18 év közötti fiatalok. A First Global Challenge alapítója Dean Kamen, a Segway kifejlesztője, aki a First márkanév alatt több hasonló technológiai versenyt is létrehozott már.

A washingtoni helyszínen az országok képviselőit közös csapatokba sorsolták össze, így másokkal közösen dolgozva kellett feladatokat megoldaniuk, ami egy nagy, globális kihíváshoz kapcsolódott. Idén ez a kihívás az volt, hogy tiszta ivóvízhez biztosítsanak hozzáférést, ez az üzenet egy szimbolikus golyógyűjtő feladatban jelent meg, amit az épített robotokkal kellett kivitelezni.

A döntőben részt vevő, a győzelmet megszerző diákok: Fey Mihály, Hervay Bence, Kurucz Márton, Martinák Zalán, Molnár-Sáska Zsófia, Umann Dávid. A csapat kísérői Bácsi Sándor szakkörvezető, Karsai Zsuzsa műhelyvezető és Koren Balázs segítőtanár voltak.

A ma RoboTeam nevet viselő csoportot Karsai Zsuzsanna műhelyvezető indította el 2003-ban a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban, akkor még LEGO Robotokra fókuszálva. Céljuk az volt, hogy a diákok részt vegyenek az FLL (FIRST Lego League) által szervezett nemzetközi robotikai csapatverseny angliai regionális fordulóján. A LEGO robotokra azért esett a választás mert már jó ideje futnak e témában diákversenyek, jól kidolgozott és bejártatott infrastruktúrája van, képzésre kiváló, és a gyerekek könnyen meg tudják mérettetni magukat versenyeken.

A csoport sikeres volt már a kezdetektől fogva, szép eredményeket értek el e területen. Az iskolában működő szakkör nyitott, bárkit szívesen várnak, aki érdeklődik, akár még a Fazekasba sem kell járnia. A hétköznapokban, amikor nem épp versenyre készül a csapat, a fókusz természetesen a robotépítés, a programozás, a megfelelő algoritmikusok megalkotása. A szakkört támogatja a Morgan Stanley és a Bolyai János Matematikai Társulat közös programja, segítségükkel Bácsi Sándor (BME hallgatója) oktatta a gyerekeket, méghozzá igen magas színvonalon: a 14–15 éves diákok már komoly programozási munkát végeznek, igaz, célirányosan, a robotikát a fókuszban tartva.

Molnár-Sáska Gábor

csapat
A csapat (balról jobbra): Fey Mihály, Molnár-Sáska Zsófi, Koren Balázs (mentor), Karsai Zsuzsanna (műhelyvezető), Martinák Zalán, Kurucz Márton, Umann Dávid, Hervay Bence, Bácsi Sándor (felkészítő)

https://first.global/archive/fgc-2017/

https://www.youtube.com/watch?v=SIVEKzZPe9E

https://www.youtube.com/watch?v=NaR1PWCIWeI

https://www.youtube.com/watch?v=osNihdRkjhQ

A rovat ajánlott cikkei
2026-ban is március 14. a Matematika Nemzetközi Világnapja (π-nap), úgyhogy ismét lesz Matek az Utcán! A program célja, hogy az utca emberét bevonjuk érdekes matematikai tevékenységekbe szabadtéri helyszíneken szerte az országban. Várjuk az önkéntes szervezőket!
2026. január 12-én, életének 87. évében szelíden, csendesen örökre elaludt a mindenki által nagyon szeretett és tisztelt oktató és kutató, Károlyi Katalin.  Hosszú éveken át az ELTE TTK Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékén (korábban Alkalmazott Analízis Tanszék) dolgozott. Generációkat tanított matematikára, különösen az analízis területén.
A Bolyai János Matematikai Társulat 2025-ben odaítélt díjait ezúttal az MTA200 ünnepi rendezvényeinek keretében 2026. január 9-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében adták át. Cikkünkben bemutatjuk a díjazottak eredményeit. A Szele Tibor Emlékérmet Pyber László, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet ku­ta­tó­pro­fesszo­ra vette át, nyitóképünkön kollégáival, a Bolyai Társulat elnökével, Pálfy Péter Pállal és a díjbizottság elnökével, Laczkovich Miklóssal. (Fotó: MTA, Szigeti Tamás.)
2026 januárja a matematika hónapja a Magyar Tudományos Akadémián. A jan. 5-i kiállítás megnyitója után jan. 9-én került sor a Matematikai Társulat, a KöMaL, a tehetséggondozó rendszer és a nemzetközi diákolimpiák bemutatására, és a Bolyai Társulat 2025. évi díjainak átadására.
Minden érdeklődőt várnak a Magyar Tudományos Akadémia székházában az MTA Matematikai Tudományok Osztályának ünnepi rendezvényein 2026. január 5.-től 29.-ig. Nemcsak előadások, de kiállítás, filmvetítések is színesítik a sűrű programot.
Hírlevél feliratkozás
Az reCAPTCHA V3 használatához hozzá kell adnod az API-kulcsot, és be kell fejezned a telepítési folyamatot a Vezérlőpult > Elementor > Beállítások > Integrációk> reCAPTCHA V3 menüpontban.