Speciális matematika tagozatok tanárai Szegeden

Facebook
Nyomtatás

Ebben a tanévben március 11–12. között a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban1 zajlott a „specmat” tagozattal rendelkező gimnáziumok matematikatanárainak éves találkozója.

Az első speciális matematika tagozatos képzés 1962-ben indult a Fővárosi Fazekas Mihály Gimnáziumban. A speciális matematika tagozatok indulásának előzményeiről, a tagozatok rövid történetéről, a budapesti Fazekas legendás tanáráról, Kőváry Károlyról, és még sok érdekességről Surányi László tanár úr (aki évtizedekig a „Fazék” meghatározó tanára volt) remek írását ajánlom mindenki figyelmébe:
https://www.termeszetvilaga.hu/archiv/szamok/tv2012/tv1206/suranyi.html.

Jelenleg kilenc iskolában van specmat tagozat, amelyek közül négy iskola a fővárosban (Fazekas, Berzsenyi, Szent István, Árpád), öt pedig vidéken (Miskolc: Földes, Debrecen: Fazekas, Szolnok: Verseghy, Szeged: Báthory, Radnóti) található. Kizárólag négy évfolyamos képzés csak a szolnoki Verseghy és a szegedi SZTE Báthory gimnáziumban folyik. A többi iskolában hat évfolyamos speciális matematika tagozatos osztályok vannak, és néhol emellett négy évfolyamosak is.

A tagozatos munkához kapcsolódva a kezdetektől zajlottak tanári továbbképzések. Ezek főleg nyáron kerültek megrendezésre (ennek jelenleg a Rátz László Vándorgyűlés speciális matematika tagozatos szekciója ad helyet, amely bárki számára nyitott). Évtizedek óta hagyomány az is, hogy minden tanévben valamelyik iskola két napra vendégül látja a többi intézmény tanárait. Ilyenkor iskolánként általában 2-4 vendég jön el. A program központi része bemutatóórák megtekintése, ami kiváló lehetőség arra, hogy a tanórák után a kollégák megbeszéljék egy-egy tananyagrész tanítási módszereit, tartalmi lehetőségeit. Elmondjuk saját tapasztalatainkat, ötleteinket, kedvenc feladatainkat. Egy-egy ilyen óramegbeszélésen rengeteget lehet tanulni: gazdagodik a szakmai repertoár, olyan összefüggések világosodnak meg, amelyekre magunk nem is feltétlenül gondolnánk.

Minden specmatos találkozón van szakmai előadás is, amelyet általában a rendező iskola egy olyan volt diákja tart, aki matematikusként dolgozik. Ezek az előadások sok esetben egyúttal az előadóval folytatott szakmai beszélgetéseket jelentenek.

Az idei szegedi program a következő volt:

Március 11.

  • 10:40 Megnyitó
  • 10:55–11:40 és 11:50-12:35: Bemutatóórák
  • 13:15–14:00: A bemutatóórákon látottak megbeszélése
  • 14:00–15:00: Beszélgetés a specmat tagozatokról
  • 15:30–16:15: Hraskó András élménybeszámolója angliai tanítási tapasztalatairól
  • 16:30–17:30: Ambrus Gergely: Erdős sejtése egységtávolságot elkerülő halmazok sűrűségéről (kapcsolódó cikk az Érintő-ben2)
  • 18:30–23:00 Ünnepi vacsora, majd baráti beszélgetés

Március 12.

  • 8:55–9:40 és 9:50–10:35 Bemutatóórák
  • 10:45–1:45 A bemutatóórákon látottak megbeszélése
  • 12:15–12:45 A rendezvény zárása, hazautazás

Ebben a tanévben a rendezvény egyik szervezőjeként úgy döntöttem, hogy meghívok olyan kollégákat, akik már nem tanítanak speciális matematika tagozaton (nyugállományba vonulás, más munkahely, másik iskola). Közülük sokan több évtizeden keresztül rengeteget tettek azért, hogy ez a képzési forma a saját iskolájukban, illetve országos szinten is jól működjön és fejlődjön. Eljött Londonból és igen élvezetes élménybeszámolót tartott ottani tanári működéséről, az angliai matematikaképzésről Hraskó András. Köztünk volt még Fazakas Tünde, Kiss Géza, Tarcsay Tamás, Besnyőné Titter Beáta, Gulyás Tibor, Erben Péter, Mahler Attila. A speciális matematika tagozaton az eredményes tanításhoz elengedhetetlen az egy-egy kollégánál hosszú évek munkája során összegyűlt tapasztalatok, ismeretanyagok továbbadása. Ezt kívántuk elősegíteni, és hagyományt is akarunk teremteni azzal, hogy nem csak az aktuálisan tagozaton tanító tanárok részvételére számítunk.  

Egy ilyen rendezvény lebonyolítása együtt jár a vendégek részére a szállás és az ellátás biztosításával. Ez évről évre nagy anyagi terhet jelent, amit az iskolai alapítványok csak plusz bevétellel képesek biztosítani. A szegedi Radnóti volt specmatos diákjaihoz intézett felhívásunk nyomán rendkívül nagyvonalú adományok érkeztek, amelyek lehetővé tették a rendezvény magas szintű technikai lebonyolítását. E helyen is nagy-nagy köszönet és hála illeti őket!

Schultz János
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium


  1. Az iskoláról szóló cikk: https://ematlap.hu/tanora-szakkor-2024-6/1401-tehetseggondozas-a-szegedi-radnotiban↩︎
  2. https://ematlap.hu/tudomany-tortenet-2023-3/1312-az-erdos-moser-sejtes-bizonyitasa↩︎
A rovat ajánlott cikkei
2026-ban is március 14. a Matematika Nemzetközi Világnapja (π-nap), úgyhogy ismét lesz Matek az Utcán! A program célja, hogy az utca emberét bevonjuk érdekes matematikai tevékenységekbe szabadtéri helyszíneken szerte az országban. Várjuk az önkéntes szervezőket!
2026. január 12-én, életének 87. évében szelíden, csendesen örökre elaludt a mindenki által nagyon szeretett és tisztelt oktató és kutató, Károlyi Katalin.  Hosszú éveken át az ELTE TTK Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékén (korábban Alkalmazott Analízis Tanszék) dolgozott. Generációkat tanított matematikára, különösen az analízis területén.
A Bolyai János Matematikai Társulat 2025-ben odaítélt díjait ezúttal az MTA200 ünnepi rendezvényeinek keretében 2026. január 9-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében adták át. Cikkünkben bemutatjuk a díjazottak eredményeit. A Szele Tibor Emlékérmet Pyber László, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet ku­ta­tó­pro­fesszo­ra vette át, nyitóképünkön kollégáival, a Bolyai Társulat elnökével, Pálfy Péter Pállal és a díjbizottság elnökével, Laczkovich Miklóssal. (Fotó: MTA, Szigeti Tamás.)
2026 januárja a matematika hónapja a Magyar Tudományos Akadémián. A jan. 5-i kiállítás megnyitója után jan. 9-én került sor a Matematikai Társulat, a KöMaL, a tehetséggondozó rendszer és a nemzetközi diákolimpiák bemutatására, és a Bolyai Társulat 2025. évi díjainak átadására.
Minden érdeklődőt várnak a Magyar Tudományos Akadémia székházában az MTA Matematikai Tudományok Osztályának ünnepi rendezvényein 2026. január 5.-től 29.-ig. Nemcsak előadások, de kiállítás, filmvetítések is színesítik a sűrű programot.
Hírlevél feliratkozás
Az reCAPTCHA V3 használatához hozzá kell adnod az API-kulcsot, és be kell fejezned a telepítési folyamatot a Vezérlőpult > Elementor > Beállítások > Integrációk> reCAPTCHA V3 menüpontban.