Kit érint a matematika?

Facebook
Nyomtatás

Sosem voltam jó matekból – mondja viccesen a riporter vagy a riportalany, kifejezve  társadalmunk széles rétegének viszonyulását a matematikához. Bár a közoktatásban kiemelten, 12 éven át tanítják, sok gyereknek előbb-utóbb rettegett tantárgyává válik, amit nehéz megérteni, nehéz megtanulni. Ők felnőttként még azt a keveset is, amit tudtak, igyekeznek elfelejteni. Másoknak a matematika mintha a vérükben lenne, szinte nem is kell tanulniuk, könnyedén oldják meg a feladatokat, sorra nyerik a versenyeket. Szerintük érdekes és szép. Vannak, akik nem értik, mire jó a matematika, miért is kell kínozni ezzel az elvont tudománnyal a tanulókat. Valóban csak keveseknek, kiváltságosaknak okozhatnak örömet a matematika logikus kérdései, válaszai, megoldatlan problémái, szépsége és igazsága? A való életben mire használható, amit ebből a tárgyból tanulunk?

A matematika az ókortól kezdve egyre inkább a társadalom tudásának alapja, nélküle nem lett volna építészet, kereskedelem, technika, informatika, telefon, tévé, internet és facebook. A fizika, a kémia, a biológia vagy a haditechnika sem tudott volna fejlődni a matematikusok újabb és újabb elméletei, tételei nélkül. Mint ahogy a matematika is újabb és újabb inspirációt kapott a tudományok és a technika eredményeitől.

A római számok között hiába keressük a nullát, a negatív számokról nem is beszélve, ezek csak a középkorban, a kereskedelem igényei nyomán kerültek be a matematikába. A XII. században a semmi absztrakciójaként bevezetett nulla mára közismertté vált, és ez minden bizonnyal elmondható a XIX. század végén bevezetett üres halmazról is. A végtelen kicsi és végtelen nagy fogalmának bevezetése, melyet a XVII. századi fizika erősen motivált, az analízis kialakulásához vezetett. Mára minden mérnök és közgazdász bevezetést kap a differenciál- és integrálszámítás rejtelmeibe, melynek fogalmai teljesen átjárják a gazdasági és technikai világunkat. Az informatika kora is visszahatott a matematikára, gondoljunk csak az internetes fizetést lehetővé tevő kriptográfiára, vagy az információk keresését szolgáló adatbányászatra. Az elmúlt néhány évtizedben számos új matematikai terület létrejöttének lehettünk tanúi a káoszelmélettől a pénzügyi változásokat modellező véletlen folyamatokon át a nagy hálózatok vizsgálatáig. Az így kialakult diszciplínák fokozatosan beépülnek a matematika hagyományos területei közé. Mára a matematika életünk szinte minden részét átszövi. A matematikai logikát, algoritmusokat alkalmazó rendszerszintű gondolkodás a sikeres vállalat számára kulcsfontosságú. Az iparban, a bankszférában egyre keresettebbek a matematikusok. Statisztikák szerint az egyik legjobb foglalkozás a világon a matematikusé: nyugalmas, széles körben keresett és emellett jövedelmező!

Talán mégiscsak érdemes lenne több gyerekkel és felnőttel megértetni, megszerettetni a matematikát, megmutatni hasznosságát, alkalmazhatóságát! Hiszen szinte nincs az életnek olyan területe, amelyet a matematika ne érintene!

A Bolyai János Matematikai Társulat feladatának érzi, hogy hazánkban ezt az üzenetet széles körben terjessze, a matematika eredményeit, ezek innovatív hatásait sokak számára elérhetővé tegye. Ez vezetett néhányunkat arra, hogy elindítsuk a Társulat elektronikus matematikai lapját, az Érintőt. Számos kérdésre szeretnénk választ kapni mi is mindannyian, akiket már régen megérintett a matematika. Mivel foglalkozik ma a matematikai kutatás? Hogyan épülnek be az új matematikai felfedezések a mindennapjainkba? Hogyan lehet az egyre szélesedő ismeretanyagot, a mélységet nem feladva, a következő generációnak átadni? Hogyan lehet ebben segíteni a szülőknek? Kik azok, akik napjainkban a matematikai kutatás és innováció élvonalában dolgoznak?

Többek között ezeket a témákat szeretnénk körüljárni negyedévente megjelenő folyóiratunk rovataiban, ismeretterjesztő írásokkal a matematika tanításáról, tudományos eredményeiről, ipari és pénzügyi alkalmazásairól, könyvismertetésekkel, portrékkal, hírekkel. Szeretnénk megszólítani mindazokat, akik a matematikát tanulják, tanítják, kutatják, vagy bárhol alkalmazzák. Reméljük azonban, hogy az Érintőt  nemcsak azok olvassák, akiket munkájuk, tanulmányuk a matematikához köt, hanem minden érdeklődő.

szerk@ematlap.hu címünkre várjuk mások ötleteit is, amelyekkel hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy minél többen érezzék azt, hogy a matematika őket is megérintette.

Simon Péter főszerkesztő és Oláh Vera felelős szerkesztő

A rovat ajánlott cikkei
2026-ban is március 14. a Matematika Nemzetközi Világnapja (π-nap), úgyhogy ismét lesz Matek az Utcán! A program célja, hogy az utca emberét bevonjuk érdekes matematikai tevékenységekbe szabadtéri helyszíneken szerte az országban. Várjuk az önkéntes szervezőket!
2026. január 12-én, életének 87. évében szelíden, csendesen örökre elaludt a mindenki által nagyon szeretett és tisztelt oktató és kutató, Károlyi Katalin.  Hosszú éveken át az ELTE TTK Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékén (korábban Alkalmazott Analízis Tanszék) dolgozott. Generációkat tanított matematikára, különösen az analízis területén.
A Bolyai János Matematikai Társulat 2025-ben odaítélt díjait ezúttal az MTA200 ünnepi rendezvényeinek keretében 2026. január 9-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében adták át. Cikkünkben bemutatjuk a díjazottak eredményeit. A Szele Tibor Emlékérmet Pyber László, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet ku­ta­tó­pro­fesszo­ra vette át, nyitóképünkön kollégáival, a Bolyai Társulat elnökével, Pálfy Péter Pállal és a díjbizottság elnökével, Laczkovich Miklóssal. (Fotó: MTA, Szigeti Tamás.)
2026 januárja a matematika hónapja a Magyar Tudományos Akadémián. A jan. 5-i kiállítás megnyitója után jan. 9-én került sor a Matematikai Társulat, a KöMaL, a tehetséggondozó rendszer és a nemzetközi diákolimpiák bemutatására, és a Bolyai Társulat 2025. évi díjainak átadására.
Minden érdeklődőt várnak a Magyar Tudományos Akadémia székházában az MTA Matematikai Tudományok Osztályának ünnepi rendezvényein 2026. január 5.-től 29.-ig. Nemcsak előadások, de kiállítás, filmvetítések is színesítik a sűrű programot.
Hírlevél feliratkozás
Az reCAPTCHA V3 használatához hozzá kell adnod az API-kulcsot, és be kell fejezned a telepítési folyamatot a Vezérlőpult > Elementor > Beállítások > Integrációk> reCAPTCHA V3 menüpontban.