Daniel Tammet: Számokban létezünk, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2019. (Fordította: Pataki János)
Nos numerus sumus1
A könyv
„A mindennapok matematikája”, állítja a címlap alja. Nos, aki matematikát keres a könyvben, csalódni fog. Számok persze, amit a cím ígér, akadnak bőven. A számok és matematika közti különbséget legjobban a nagy számokról szóló 8. fejezeten illusztrálhatjuk. Szerző elárulja, hogy a googolplexet követő szam, vagyis \( 10^{10^{100}}+1\) nem prím, és leírja legkisebb prímosztójat, ami 36 jegyű szám. Egy matematikus nem bírná ki, hogy el ne mesélje (vagy megpróbálja rávezetni az Olvasót), miszerint:
– már csak azért se prím, mert osztható \( 10^{2^{100}}+1\)-gyel;
– legalabb 101 prímosztója van, mert ennyi irreducibilis tényezőre bomlik az \( x^{10^{100}}+1\) polinom;
– azért van esély ezek közül néhányat megtalálni, mert előre tudni lehet, hogy mindegyik 1-et ad maradékul \( 2^{101}\)-nel osztva.
A könyvbeli szám példaul \( 2^{104}5^6+1\). Bevallom, nem ellenőriztem, hogy ez tényleg prím-e, és osztója-e googolplex \(+1\)-nek.
Ha persze akad egy ifjú olvasó, akinek szöget üt a fejébe a rejtélyes 36 jegyű prím, magától rájön a fentiekre, és ettől kap kedvet a matematikához, akkor azt mondom, igaza volt.
Tanulságos az 5. fejezetben leírt iskolai kalandja a másodfokú egyenlettel. Volt neki egy saját megoldási módszere, ami abban állt (noha ezt igencsak kicifrázva mondja el), hogy: „ha egyszer feladják nekünk, a megoldás biztos egész szám. Milyen egész szám jöhet szóba?” Teljesen jó megközelítés, a tudományos gondolkodás is valahogy így működik: ott keressük a megoldást, ahol intuíciónk szerint lennie kell, és ha megtaláltuk, örülünk. A tanár ezt nem értékelte. (Amúgy azt se tudom, miért jó gyerekekkel másodfokú egyenleteket megoldatni.)
A könyv műfaja: vegyesfelvágott; szerző olvas mindenfélét, erről mindenféle eszébe jut, és ezeket leírja. Sokfélét összeolvas és élénken jár a fantaziája, úgyhogy a könyv általaban szórakoztató. Az én ízlésemnek ugyan terjengős. 12 oldalon ecseteli, hogy rekord sok számjegyet megtanult a \( \pi\)-ből, és ezt egy show-műsorban produkálta. Szó esik különböző nyelvek számhasználatáról, a sestina csodálatos strófaszerkezetéről, Tolsztoj történelemfilozófiájáról, arról, ahogy középkori teológusok küszködtek a végtelen fogalmával, vagy hogyan tükröződik Shakespeare műveiben a számok közé akkoriban beférkőző nulla.
Készpénznek venni nem kell, amit ír. Ugye milyen idegesítő egy tudományos igényű könyv, aminek fele lábjegyzet, hivatkozás és irodalomjegyzék? Itt ilyesmit nem találunk. Aki kíváncsi, hamar … utánanéz a wikipédiaban. El nem tudom képzelni, honnan szedhette, hogy a kitharódoszok „ezek a hosszú fürtű, színes leplekbe öltözött női zenészek lehettek, a kor dívái.”
Aki túljutott a címlapon, nyomban találkozik az első rejtvénnyel egy nemlétező Phaedrus idézet formájában. Se a fordítónak, se nekem nem sikerült megfejteni az eredetét. Ezúton kitűzök díjként egy tábla csokit (a határozottság kedvéért: 250 grammos Merci, a megfejtő által választható ízben) annak, aki megtalálja. Íme:
„To see everything, the Master’s eye is best of all,
As for me, I would add, so is the Lover’s eye.”
Mély gondolatokra nemigen lelünk benne, pedig vannak témák, melyek szinte kiprovokálják, hogy az ember kommentálja őket. Egy fejezetet szentel a földönkívüliek létének, megemlítve a Drake-„formulát”, de nem teszi fel a kérdést, van-e értelme egy valószínűséget feltételes valószínűségek szorzataként felírni, ezeket hasraütéssel megsaccolni, majd úgy tenni, mintha ez tudomány lenne; és egyáltalán, van-e értelme a világűrben értelmes élet után kutatni anélkül, hogy tudnánk, mi az élet és mi az értelem.
A fordítás
Pataki János gördülékeny szövege több, mint egyszerű fordítás. Amikor Tammet idéz valamiből, szinte mindig megtalálja a forrást és beiktatja a megfelelő rész műfordítását. Zseniális ötlet, hogy amikor Shakespeare kapcsán Tammet egy korabeli számtankönyvből idéz, oda Maróthy Arithmeticájának megfelelő részletét iktatja. És Tammet elnagyolt észrevételeit lábjegyzetekben üdvösen kiegészíti, néha visszafogottan helyreigazítja. Valószínűleg jobb könyvet írt volna.
Hogy ne legyen öröm üröm nélkül, némely anglicizmustól azért nem tudott elszakadni, pl: „az angol matematikus, John Littlewood”.
A szerző
A szerző áltálaban elbújik a mű mögött; ezúttal nem teszi. Már a bőbeszédű címlap közli róla, hogy „zseniális autista”. Hogy van-e az autistának értelme, nem tudom; valamikor volt, és lehet, hogy a pszichiáterek számára most is van, de újabban divatba jött, ami az értelmet erodálja. Fűre-fára rámondják, hogy autista, a régmúlt kicsit bogaras nagy emberei se ússzák meg. Amúgy a könyv sem az autizmust, sem a zsenialitást nem tükrözi.
Utóhang
A magyar cím még élezi az angolt (Thinking in numbers). Tény, hogy mostanában szeretünk mindent számszerűsíteni. Jó ez, rossz ez, vagy csak úgy van? Átadom a szót Szilágyi Ákosnak:2 „A számokból újabb számok következnek, számokra szám a felelet, számokat számokkal lehet legkönnyebben megsemmisíteni. A számok kezdenek elszakadni attól, aminek eredetileg csak számszerű kifejezései voltak. Önálló életre kelnek: helyettesítik az értékelést, az érzést, az igazságot. Minden csak szám mar, felcserélhető, összeadható–kivonható mennyiség. S a nagyobb számnak mindig igaza van.”
Ruzsa Imre
Rényi Alfréd Matematikai Intézet
Lábjegyzetek
1Horatius, Epist. 1/2
2A vágy titoktalan tárgya. Liget, 1992, 119. o.
