Barabási Albert-László: A hálózatok tudománya

Facebook
Nyomtatás

Akár Watts és Strogatz 1998-ban megjelent cikkét a kisvilág hálózatokról, akár Barabási és Albert ’99-es skálafüggetlen hálókról szóló közleményét számítjuk a hálózatkutatás megszületésének, mostanra a tudományág nagykorúvá lett. Hogy ez nem csupán korát, hanem szellemi érettségét és jelentőségét tekintve is igaz, nagyszerűen bemutatja Barabási Albert-László A hálózatok tudománya című, itthon 2016-ban a Libri gondozásában megjelent hiánypótló tankönyve.

Tankönyv, mert fő célja az alapfogalmak megismertetése; hiánypótló, mert a terület interdiszciplináris voltához igazodva szellemi szórakozást kínál a felsőbbfokú matematikában jártas és kevéssé jártas olvasóknak egyaránt. Ezt a fejezetek nagyszerűen felépített, emészthető gondolati lépésekből álló matematikai váza mellett az egyes témák kulturális-történeti beágyazottságának bemutatása és a megértést elősegítő esztétikus ábrák teszik lehetővé. Az összekapcsoltság eszméje abban is megjelenik, hogy a szerző rendszerint bemutatja a használt (főleg statisztikus fizikán alapuló) matematikai módszerek alapjait és hálózattudományon kívüli alkalmazásait.

Empirikus eredményeket leírni kívánó matematikai modellek tanítása esetén felmerül a kérdés, hogy magukat a mért jelenségeket mennyire részletesen mutassuk be: a mérési eredmények túl alapos ismertetése unalomba fullaszt, nem elégséges bemutatása pedig nem világít rá a modellek relevanciájára. Ezt a problémát a könyv okosan azzal hidalja át, hogy minden főbb jelenséget egy-egy jellemző példán keresztül mutat be. Az empíriával való kapcsolat fontossága rámutat arra is, hogy miért nem tekintik a hálózattudományt a gráfelmélet alfejezetének: itt ugyanis csak olyan fogalmaknak van létjogosultságuk, melyek valós jelenségek leírását elősegítik. Mivel ezen fogalmak jellemzően statisztikus természetűek, a tankönyv leggyakrabban használt matematikai eszköze a valószínűségszámítás. Ennek ismerete sem szükséges a könyvben való előrehaladáshoz: főbb fogalmait a megfelelő oldalak margóján elhelyezett dobozok mutatják be.

A szerző hálózattudománnyal összefonódott életútját a nulladik fejezet mutatja be; ez egy tanulságos mese a kutatók világában való érvényesülésről napjaink tudománypolitikai környezetében. A hangsúlyok szubjektív megválasztása a könyv hátralevő részében is megmarad; mindazonáltal a fejezetek nagyjából lefedik a hálózattudomány irodalmának alapvető gondolatait.

Az egyes szakmai fejezeteket kiegészíti egy kedvcsináló bevezető, amely bemutatja a hálózattudomány társadalmi és tudományos jelentőségét; egy gráfelméleti bevezető, amely a hálózatok leírásának nem-statisztikus fogalmaira fókuszál; és egy összefoglaló arról, hogy a szerző tapasztalatai alapján milyen felépítésben érdemes hálózattudományt egyetemi kurzus keretében oktatni. Ez utóbbi fejezet nagyszerűen visszatükrözi a könyv fő célját, amely az, hogy a hálózattudomány alapfogalmait beépítse mindennapi gondolkodásunkba.

A könyv nagy erénye, hogy a hálózattudományon kívül használható képességeket is fejleszti: paradigmatikus példákon keresztül mutat be ügyes matematikai közelítő eljárásokat, trükköket, amelyek lehetővé teszik, hogy hozzávetőlegesen megértsük a szóban forgó modelleket anélkül, hogy elvesznénk a matematikai részletekben. Ezek egy részét a minden fejezet végén megtalálható ,,kiegészítés haladóknak” alfejezet mutatja be, így nem zavarják a főszöveg érthetőségét és tömörségét. Ezen levezetések, valamint a szimulációk és mérések nagy része a szerző mellett Pósfai Mártonnak köszönhető.

A magyar fordítás, amely Kirchner Erika munkája, kiváló. A hálózattudomány fő fogalmainak magyar megfelelői te­kin­te­té­ben eddig nem volt egyetértés; ezen mű e tekintetben is mérföldkő lehet.

Barabási Albert-László tankönyve tehát élvezetes és hasznos időtöltést kínál az érdeklődő Olvasó számára, felsőbb matematikában való jártasságtól függetlenül.

Czégel Dániel

Barabási Albert-László: A hálózatok tudománya, Libri Könyvkiadó Kft, Budapest, 2016.

https://www.libri.hu/konyv/barabasi_albert-laszlo.a-halozatok-tudomanya.html

A rovat ajánlott cikkei
Vegyészekhez beépített kiküldött tu­dó­sí­tónk (korábbi, az ajánlott irodalomban feltüntetett írásai nyomdokain) újfent kincset talált, amit szeretne megosztani olvasóinkkal. A jó szívvel ajánlott könyvecske tulajdonképpen egy mese – gyermekeknek, vagy inkább felnőtt, jelenlegi, jövendő és volt kutatóknak a tudományról.
Nemrég jelent meg A rövidítés tudománya – Hatékony gondolkodás a mate­ma­ti­ká­ban és a mindennapi életünkben című könyv. Alapgondolata, hogy a jól megválasztott rövidítés; jelölés, diagram, eljárás vagy definíció egyszerre gyorsítja fel a gondolkodást és teszi lehetővé az összetett problémák átlátható kezelését. A szerző, Marcus du Sautoy neve Magyar­or­szá­gon is ismert: a Park Kiadónál korábban megjelent tőle A prímszámok zenéje (2014) és A kreativitás kódja (2022) – mindkettő közérthető, tudo­mány­nép­sze­rű­sí­tő stílusban.
Fényes Imre (1917–1977) a magyar fizika egyik legendás alakja, ma is hatással van tanítványaira. Ropolyi László és Szegedi Péter most megjelent válogatása bemutatja 50 évvel ezelőtti termo­di­na­mi­kai és kvantummechanikai eredményeit, köztük kapcsolatát Heisenberg vagy éppen Neumann gondolataival.
A lineáris algebra a BME-n összeforrt Wettl Ferenc nevével. Könyvének bevezető gondolata: érthetővé tenni azt, amit sokan örök misztikumként élnek meg. Jóllehet ennek a terjedelmes témának az egyetlen tankönyvbe integrálása szinte lehetetlen vállalkozás volt a szerző részéről, mégis sikeresnek bizonyult, hiszen rövid időn belül már a második kiadására is sor került.
A kecskeméti MATEGYE Alapítvány a 2020-ban megjelent Hibás feladatmegoldások az általános iskolában című könyvének folytatásaként adta ki 2025-ben Orosz Gyula: Hibás feladatmegoldások a középiskolában című munkáját. Mindkét mű rendhagyó módon közelíti meg a matematikai gyakorlást: nem csak az „egyik helyes” útvonalat, azaz a megoldást mutatják be, hanem a tanulók és tanárok számára egyaránt rendkívül értékes hibaanalízist kínálnak...
Hírlevél feliratkozás