Gács András-díj a Matematikus Hangversenyen

Facebook
Nyomtatás

2018 óta minden évben egy vagy két fiatal matematikus vehette át a Gács András-díjat kiváló egyetemi oktatói teljesítményéért. Röst Gergely, Zábrádi Gergely, Elekes Márton, Bérczi-Kovács Erika, Szeszlér Dávid, Besenyei Ádám, Nyul Gábor, Bérczi Kristóf, Frenkel Péter, Csikvári Péter és Pálvölgyi Dömötör mellé idén Csomós Petra és Ruff János csatlakozhatott. Mindannyiukról részletesen olvashatnak a https://www.gacsandrasdij.org/korabbi-dijazottak/ oldalon, vagy az Érintő korábbi számaiban.

A különleges díj talapzata egy téglatest, ehhez kapcsolódik mozgékony, rugalmas rögzítettséggel a híres Fano-sík egy modellje, mely a fiatalon elhunyt Gács András kutatási területéhez, a véges geometriához kötődik. A díjazottakról a kuratórium (tagjai családtagok és volt kollégák) döntött. A két kiválasztott matematikus méltatását Szőnyi Tamás olvasta fel:

20240403 195257 scaled

Csomós Petra, az ELTE TTK Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékének docense, 2008-ban szerzett PhD fokozatot Faragó István doktoranduszaként. Ezután néhány évig posztdoktorként az Innsbrucki Egyetemen dolgozott, majd 2015-ben visszatért, és ezt követően 2022-ben habilitált. Kutatási területe a parciális differenciálegyenletek numerikus megoldása, azon belül is operátorszeletelési eljárásokkal, exponenciális és Magnus-integrátorokkal, valamint az ehhez kapcsolódó operátorfélcsoport-elmélettel foglalkozik. Mintegy 40 publikációjára 200 hivatkozást kapott.

Petra az oktatási feladatokból mindig sokat vállalt. Igyekezett a matematikát megszerettetni azokkal is, akik nem a matematika alapszakon folytatták tanulmányaikat: a földtudomány és környezettan alapszakon több éven át tartotta a matematika évfolyam-előadásokat. Ezzel párhuzamosan a matematika alapszakosoknak szóló „Folytonos modellezés’’ tárgy anyagát is kidolgozta, amely az érintett hallgatók körében nagyon népszerű lett. Ennek kapcsán sok szakdolgozat született az irányításával. A matematika alapszakos Differenciálegyenletek tárgy oktatását is több féléve sikeresen végzi. Mindezek során a hallgatókkal nagyon jó kapcsolatot alakított ki érdekes, gyakorlati példákkal, lendületes, fiatalos előadásmóddal hozta közelebb ezen területeket a diákokhoz. A standard oktatási feladatok kiváló teljesítésén túl az ELTE Matematikai Intézetének nyílt napján tartott érdekes előadásokat, valamint hasonló feladatot vállalt több éven át a Kutatók éjszakáján is. Itt ismert matematikai érdekességek mellett modern kutatási irányokat, eredményeket is ismertetett, az előadások anyaga alapján cikket is közölt a Természet Világa folyóiratban.

20240403 195602 scaled

Ruff János jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusa, diplomáját és doktori fokozatát a Szegedi Tudományegyetemen szerezte. Kutatásait főleg véges geometria és algebrai gráfelmélet területén végzi.

A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának munkájába 18 éve csatlakozott be, azóta folyamatosan magas óraszámban tart főleg tanárszakos és matematika BSc hallgatóknak geometriai, kombinatorikai, algebrai jellegű kurzusokat és problémamegoldó szemináriumot. A reguláris kurzusokon kívül rendszeresen tart véges geometriai tárgyú speciális előadásokat.

Fontosnak tartja a tehetséggondozást, a hallgatók kutatásba bevonzásán túl középiskolásoknak is havi rend­sze­res­ség­gel tart tehetséggondozó foglalkozásokat. Korábban évekig a Baranya megyei olimpiai szakkör vezetője volt, az odajáró diákok közül többen azóta PhD fokozatot szereztek matematikából. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy előadásai jól felépítettek, érdeklődést felkeltőek legyenek. Órái népszerűek, így szakdolgozóinak száma folyamatosan átlagon felüli. Eddig több mint 25 szakdolgozat (matematika tanári, matematika BSc, Computer Science BSc) témavezetője volt.

A BJMT Baranya megyei tagozatának elnökeként számos, tanároknak szóló előadás és rendezvény szervezésében vett részt. A matematika népszerűsítését is fontos feladatának tartja. A Kutatók Éjszakája rendezvényeknek állandó előadójaként, különböző pályaorientációs rendezvények, Pí napok résztvevőjeként igyekszik a tudománnyal nem rendszeresen foglalkozóknak is érdekessé, „elérhetővé” tenni a matematikát.

20240403 200016 scaled

A Gács András különdíjat most a gyorsan népszerűvé vált Møbee nevű kártyajáték megalkotásáért kapta. Ez a kártyajáték a Dobble továbbgondolása, általánosítása. Míg a Dobble-ban mindig két kártya közös szimbólumát kell megtalálni, addig a Møbee-ben ugyanezt 3 kártyánként kell megtegyük, ami a játékot még izgalmassabbá teszi. A játék hátterében speciális végesgeometriai struktúrák, a Möbius-síkok állnak. Bár a játék csak 2023 novemberében jelent meg, már több mint 2600 készlet kelt el belőle, a vásárlók között nemcsak magyarok vannak, például a flamand matematikai diákolimpia szervezői ezzel a kártyajátékkal ajándékozták meg a döntőbe jutott versenyzőket.

(Cikkünk a Møbee matematikájáról: itt )

A Matematikus Hangverseny hagyománya láthatóan töretlen, az új előadók is nagy sikerrel szerepeltek: említhetjük a csengő hangú női Allegrettino Kamarakórust, a Sasvári testvéreket, Stein Andort vagy Perczel Jakabot. Nem bánta meg, aki április 3-án este eljött az ELTE Jogi Kar dísztermébe.

A rovat ajánlott cikkei
Kétnapos előadás-sorozattal ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet. 2025. október 27-én a Rényi Intézetben, 28-án pedig a Magyar Tudományos Akadémián előadásokkal emlékeznek az Intézet 1950-es megalapítása óta eltelt háromnegyed évszázadra.
Katona Gyula: Egy fiatalember kalandjai c. önéletrajzi könyvét ajánljuk azoknak, akik ismerik a 2024. évi Euler-éremmel nemrég kitüntetett akadémikus matematikust...
Lehet, hogy nem minden olvasónk ismeri a lemma szó jelentését? De azok a tizenegyedikes diákok, akik részt vettek a szegedi táborban, már biztosan tudják. Lehet, hogy ők a leendő magyar matematikusok vagy csak az a cél, hogy legyen esélye matekozni mindenkinek akárhol, a szegedi Bolyai Intézetben kiválóan megszervezett ötnapos prog­ram­dús tábor rengeteg élményt adott a fiataloknak.
Köszöntjük olvasóinkat megújult hon­la­pun­kon, ahol a jövőben folyamatosan jelennek majd meg cikkeink. Aki feliratkozik hírlevelünkre, az alkalmanként tájékoztatást kap újdonságainkról. Elérhetőségeink nem változtak, régebbi írásainkat az archiv.ematlap.hu címen találhatják, a későbbiekben előbb-utóbb ezek is átkerülnek az ematlap.hu oldalára. Rovataink sokféle írása szándékaink szerint arról tanúskodik: A matematika mindenkit érint!
Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy Szántai Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, életének 80. évében 2025. szeptember 8-án elhunyt.
Hírlevél feliratkozás