Várunk a Rátz László Vándorgyűlésre – Miskolc, 2025. július 2–5.

Facebook
Nyomtatás

64. alkalommal rendezi meg a Bolyai János Matematikai Társulat a Rátz László Vándorgyűlést, idén Miskolcon a Miskolci Egyetemmel együttműködve, július 2-ától 5-éig.

Ez a nagymúltú, többnapos rendezvény a a matematikatanárnak készülő egyetemisták, a matematikát tanító aktív és nyugdíjas kollégák számára továbbképzést is biztosító konferencia és egyben találkozó, ahol összegyűlnek az ország minden pontjáról és a határon túlról, hogy szakmailag fejlődjenek, lezárják közösen a tanévet, és előre tekintsenek a következőre.

Kiket várunk? Mindenkit, aki matematikát tanít az országban, korosztálytól és intézménytől függetlenül. Az alsó tagozaton matematikát tanítóktól kezdve a felső tagozaton vagy középiskolában tanító tanárokon át akár az egyetemi szférában oktatókig egyaránt megtalálhatják azokat az előadásokat és szemináriumokat, amelyeken hasznos tudással, érdekes témákkal és példasorokkal gazdagodhatnak. Eközben növelhetik módszertani repertoárjukat, új feladatokat és problémákat ismerhetnek meg. Az alsó tagozatos szekció kiscsoportos játékos foglalkozásai ugyanúgy részei a programnak, mint a felső tagozatos szekció módszertani eszközeit vagy tehetséggondozását bemutató alkalmai. A középiskolai szekció résztvevőjének a középszintű érettségitől a versenyeztetésig rengeteg témában van módja újabb ismeretekre szert tenni, függetlenül attól, hogy a szakképzésben vagy egy gimnáziumban dolgozik. De ha valaki ennél is több tudásra vágyik, akkor számára ott van a speciális matematikatagozatos szekció, ahol a magasabb matematika kérdései is terítékre kerülnek a módszertani kérdések mellett. Szóval mindenkit várunk, hiszen a négy szekció témái lefedik az egész magyar közoktatásban matematikát tanítók szakmai érdeklődését. A szekciók átjárhatók, így bárki tanulhat olyanoktól is, akik az oktatás más szintjén másfajta tudással rendelkeznek.

A Vándorgyűlés egyúttal akkreditált továbbképzés. Miközben mindenki maga választja ki, mit is akar tanulni, milyen témában akar elmélyedni, 30 kreditpontot lehet szerezni. Ennek két felétele van csupán: jelen lenni a Vándorgyűlés előadásain és szemináriumain, továbbá valamelyik előadáshoz kapcsolódóan egy házidolgozatot írni. Ez az esetek többségében könnyű feladat, hiszen az előadásokon mindig előkerül valami érdekes, ami megragadja az embert, és beindítja a gondolatait. Jellemzően ilyenkor olyan dolgozatok születnek, amelyek a következő tanév, tanévek munkáját is segítik. Úgy is fogalmazhatunk, hogy 30 kreditpont jár azért, hogy a következő tanévben még színvonalasabb tanórákat tarthassunk.

Mindezek mellett én személy szerint nem ezért szeretem legjobban az évenkénti vándorgyűléseket. A Vándorgyűlés ugyanis egy nagy találkozóhely. Amolyan matektanár-piactér, ahol az ember találkozik volt ismerősökkel, és új ismerősöket szerez. Szembesül azzal, hogy mások is hasonló problémákkal küzdenek a tanteremben, miközben a matematikát tanítják, mint ahogy azzal is, hogy sokszor az ő problémája nem is olyan nagy. Mások, máshol, másmilyen nehézségekkel küzdenek. A találkozások során pedig kiváló kollégákkal ismerkedhetünk meg, akik rengeteg tudással, inspirációval gazdagíthatnak bennünket. A piactéren ugyanis fontos a tudásátadás is, mindenki ad és vesz valamit. Ad abból, ami neki van, és vesz abból, amire szüksége van.

Hogy még miért érdemes jönni? Mert az ember tanév végi fáradtsággal érkezik, de a közös tanulás és élmények után feltöltődve távozik. Minden résztvevőnek töltekezéssel és egyúttal pihenéssel indul a nyara. Tavaly és tavalyelőtt több mint 200-an választották ezt a programot. Minden évben hazánk más városa ad otthont a rendezvénynek, így lehetőség adódik arra, hogy földrajzi és kulturális ismereteink is bővüljenek.

Sok szeretettel várunk idén is mindenkit a Vándorgyűlésre!

Kosztra Gábor,
a Bolyai János Matematikai Társulat Oktatási Bizottságának elnöke

Akit további részletek érdekelnek, annak ajánljuk a tavalyi év anyagait, vagy a korábbi évekből a Bolyai Társulat vagy az Érintő honlapján található információkat.

Kisfilm a 63. Rátz László Vándorgyűlésről: Rátz László Vándorgyűlés 2024 – YouTube.

A 2024-es évi előadások és szemináriumok felvételei: Bolyai János Matematikai Társulat.

A korábbi Vándorgyűlésekről információk: Bolyai János Matematikai Társulat. Március végén kerül fel a honlapra a 2025-ös jelentkezési lap.

A rovat ajánlott cikkei
2025 júliusának elején Miskolcon tartotta meg éves matematikatanári találkozóját, a Rátz László Vándorgyűlést a Bolyai János Matematikai Társulat.
Még a legjobb diáknak is nagy stressz, hogy jól teljesítsen egy-egy tanulmányi versenyen. Vajon hasonló helyzetben a saját tanára meg tudná-e oldani a feladatokat? Ezt is gyakorolhatják évről évre a matematikát tanítók országos vándorgyűlésén részt vevő pedagógusok.
A Lányok Európai Matematikai Diákolimpiáját, az EGMO-t 2025. április 11. és 17. között tartották Koszovóban. A magyar csapat szép eredménnyel, egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel tért haza, az összes ország között a 8., a 35 európai ország között pedig a 4. helyet szerezték meg. Kiss Melinda és Kocsis Anett csapatvezetők kiegészítették beszámolójukat az EGMO 2025 fela­da­tai­val és a magyar versenyzők néhány megoldásával...
Az 1990-es évek közepén többünkben, akik régóta vezettünk matematikai tehetséggondozó szakköröket, felvetődött az a gondolat, hogy eredményesebb lenne a munkánk, ha tanév közben pár hétvégére elvinnénk valahova a szak­kö­rö­sö­ket és ott intenzíven foglal­koz­nánk matematikával... Pintér Ferenc írt a 25 éves múltról és a jelenről: erre a tanévre szeptember 15-éig lehet regisztrálni: https://erdosprogram.hu
Hraskó András, a Budapesti Fazekas Gimnázium széles körben ismert tanára az utóbbi években Angliában tanít. Korábbi – köztük mára eredményes matematikus – és mostani tanítványairól szóló emlékeit, tapasztalatait osztotta meg, kiemelve a tehetséges diákok korai kutatómunkájának fontosságát és a Polygon pályázatait. Bepillantást nyerhet az Olvasó abba, hogyan tudja motiválni diákjait egy motivált matematikatanár...
Hírlevél feliratkozás