Sikeres KöMaL-rendezvény az ELTE-n

Facebook
Nyomtatás

Október utolsó hétvégéjén rendezte meg a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok szokásos Ifjúsági ankétját a MATFUND Alapítvány szervezésében, a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat háttértámogatásával.

A rendezvény programja  és további támogatóinak listája itt található.

A kétnapos előadássorozatra a 2021–22-es tanév KöMaL-pontversenyeinek legjobbjai kaptak meghívást, de szép számmal jöttek el az ELTE TTK Fizika épületébe tanárok, szülők és érdeklődők is. A résztvevők mindegyike kapott egy KöMaL-pólót és egy KöMaL-tollat, valamint a közeli, Infoparkbeli Ericsson-székház éttermébe szóló ebédjegyet, amelyért cserébe finom ételek többféle kínálatából válogathattak.

Az első nap délelőtt négy előadás követte egymást.

Gnädig Péter térből síkba visszalépő módszerekről beszélt egy, a lapban korábban kitűzött fizika feladat kapcsán – ez épp az olyan geometriai feladatok fordítottja, amelyeknél szép megoldásokra lehet jutni, ha a síkból kilépünk a térbe. A kiinduló feladat egy kúp felszínén haladó áramfolyamról szólt, a megoldáshoz a kúpot kellett kiteríteni a síkba. A probléma a fizika és a matematika iránt érdeklődőknek egyaránt érdekes volt, ráadásul még a beteg kutyák nyakravalóját is felhasználta a szemléltetéshez a KöMaL fizika szerkesztője. A feladat általánosításához pedig a legyező-leképezés (egy aránytartó leképezés) adta meg a kulcsot.

20221028 101417 scaled
Gnädig Péter

Csiszár Villő könyveket vett le a könyvespolcról, de más helyekre rakta azokat vissza, így vezette be az inverziókat és az azon alapuló többféle távolságfogalmat. A véletlen sorbarendezések és átrendezések jelentősége mára megnőtt, felhasználása nemcsak a játékoknál, vagy az iskolai tananyagban, de a való életben is fontos.

CsiszarVillo scaled
Csiszár Villő
20221028 112703

Frenkel Péter bemutatta a Lovász-esernyőt, egy kémfeladat geometriai interpretációjú megoldását. Szóba kerültek a megkülönböztethető sálak, és kiderült, hogy kombinatorikai feladatok geometriai megoldása a koordinátageometria révén magasabb dimenziós terekben algebrai problémává válhat.

Frenkel scaled
Frenkel Péter

Fajszi Bulcsú és Rábay Kristóf visszatérő vendégei az Ifjúsági Ankétnak a támogató Hiflylabs cég képviseletében. Rámutattak, hogy az informatika milyen gyorsan fejlődik az utóbbi pár évben is – köszönhetően többek között a matematika legújabb eredményeinek. A mesterséges intelligencia (MI) egyre jobb szöveganalitikára képes, ami lehetővé teszi, hogy a rengeteg fontos adatot, amire ma már alapvető szükségünk van, a számítógép elolvassa és értelmezze is, például jogi szövegkörnyezetből kiemelje a lényeget. Az MI eredményezi a BI, az üzleti intelligencia alkalmazásának lehetőségét. A matematikai nyelvészet, a (magyar) nyelv szemantikai feldolgozása a matematika, a programozás és a nyelvészet kölcsönhatásából alakult ki, napjainkra egyre fontosabb lesz. Nagyon érdekes feladatok várnak a mostani középiskolás nemzedékre, akár a matematikát, akár a fizikát, akár az informatikát választják.

kznsegelorol scaled
kozonseg scaled

Az első nap délutánján került sor a szokásos KöMaL díjkiosztó ünnepségre. Minden évben száz körüli a jutalmazottak száma, és bár a díjak anyagi értéke nem túl nagy, de erkölcsi értékük egy egész életre szóló. A mostani eredmények − 1996 óta a korábbi tanéveké is − a https://www.komal.hu/eredmeny oldalon találhatók. A díjak kiosztása közben egy előadásra is sor került: Asbóth János beszélt a „kísérteties távolhatásról”, ami a múlt évszázad ismert paradoxonait, Schrödinger macskáját, és a kvantummechanika Einstein–Podolsky–Rosen nevezetes gondolatkísérletét köti össze a 2022-es fizikai Nobel-díjasok eredményeivel.

A rendezvény második napján is hasznos és érdekes ismereteket szerezhettek az érdeklődők:

Jenei Péter válogatott kísérleteket mutatott az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyéről, Kiss György ezután matematikai témát, a Moore-gráfokat és véges geometriákat hozott középiskolás szinten. Olosz Balázs komplex számokat alkalmazott a váltóáramú fizika feladatok megoldásánál, Számadó László előadása pedig matematikai játékokról és a játékok matematikájáról szólt. A délutáni előadók, Szeidemann Ákos és Kadlecsik Ádám három izgalmas folyadékos problémát oldottak meg.

A KöMaL Ifjúsági Ankét sikeréhez hozzájárultak a szerkesztőség lelkes munkatársai, a pénteki fogadás szendvicsei és süteményei és a szombati pizza és a kötetlen játékok is.

A rovat ajánlott cikkei
Pillanatkép a mesterséges intelligenciáról, hibázhatnak-e a kutatók, interaktív játékok matekórákra, tanítási segédanyagok, foglalkozások, MI-módszertan, „így tanítanánk mi”, és játékok minden mennyiségben – ez mind az idei novemberi Varga Tamás Módszertani Napokon!
Fantasztikus a Táncsicsba járni ma is, tanárként részt venni ebben a folyamatban még annál is csodálatosabb érzés. Látni, ahogy a diákjaink évről évre fejlődnek. Segíteni őket mindenben tanárként, osztályfőnökként, szinte barátként. Megélni napról napra ezt az alkotómunkát az ország – szerintünk biztosan(!) – egyik legjobb matematika-fizika-informatika munkaközösségében itt, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban.
A két szerző a BME középiskolásoknak szóló Matematika szakköre és egyéb kezdeményezései kapcsán veti fel az inspiráció, a pályaorientáció új dimenziója, az akadémiai szocializáció, vagy az interdiszciplináris horizontok jelentőségét.
2025 júliusának elején Miskolcon tartotta meg éves matematikatanári találkozóját, a Rátz László Vándorgyűlést a Bolyai János Matematikai Társulat.
Még a legjobb diáknak is nagy stressz, hogy jól teljesítsen egy-egy tanulmányi versenyen. Vajon hasonló helyzetben a saját tanára meg tudná-e oldani a feladatokat? Ezt is gyakorolhatják évről évre a matematikát tanítók országos vándorgyűlésén részt vevő pedagógusok.
Hírlevél feliratkozás