Ericsson-díj 2017

Facebook
Nyomtatás

Az Ericsson-díj 2017. évi díjátadó ünnepségét május 30-án tartották a Magyar Tudományos Akadémia Fel­ol­va­só­ter­mé­ben. Az Ericsson Magyarország Kutatás-Fejlesztési Igazgatósága által 1999-ben alapított díjat általános-, vagy középiskolákban fizikát vagy matematikát oktató pedagógusok nyerhetik el. Az idei év volt a második, amikor a díjazott tanárok iskolái is pályázhattak az Ericsson egymillió forint értékű eszköztámogatására.

Az elismerés azért jött létre, hogy támogassa, elismerje és erősítse a magyarországi, világviszonylatban is kiemelkedő matematikai és természettudományos alapképzést. Az Ericsson Magyarország elkötelezte magát a hazai oktatás fejlesztése mellett; vállalásának fontos része ez a díj. A közel kétezer fős hazai vállalat nemcsak a telekommunikációs ipar egyik legnagyobb munkáltatója, hanem 1300 fős Kutató-Fejlesztő Központjával a legnagyobb telekommunikációs és informatikai kutatással, szoftver és hardverfejlesztéssel foglalkozó szellemi centrum Magyarországon. Számára ezért elengedhetetlen a kiválóan képzett fiatal diplomás munkaerő. A most díjazott pedagógusok szakmai munkája és emberi hozzáállása is hozzájárul ahhoz, hogy a hazai műszaki és természettudományi diplomával rendelkezők tudása megfelelő szellemi értéket képviseljen, és vonzóvá tegye a beruházást infokommunikációs csúcstechnológiák kutatás-fejlesztésébe Magyarországon.

Az Ericsson-díj 2017. évi pályázati kiírása szerint általános-, vagy középiskolákban 2 matematikát és 2 fizikát tanító pedagógusnak az „ERICSSON a matematika és fizika népszerűsítéséért” díjat, további 2 matematikát és 2 fizikát oktatónak pedig az „ERICSSON a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért” díjat ítélik oda.

Idén a matematika népszerűsítéséért a díjat

Koncz Levente, az Óbudai Árpád Gimnázium tanára, az iskola igazgatóhelyettese, mestertanár, és
Staubingerné Kemler Anikó, a szekszárdi Garay János Gimnázium tanára vehette át.

A matematika tehetségeinek gondozásáért

Pálovicsné Tusnády Katalin, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium tanára és
Simonné Krum Eszter, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanára kapott Ericsson-díjat.

A díjakat Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója és Niclas Trouvé, Svédország magyarországi nagykövete adta át. A díjátadó ünnepségre hagyományosan minden díjazottról és tanítványairól pár perces rövidfilmet készítenek, amit levetítenek. Akik ott vannak, minden évben azt mondják, bárcsak minél többen megnéznék ezeket a riportfilmeket, annyira tanulságosak, szépek, emberiek, humorosak.

A rovat ajánlott cikkei
2026-ban is március 14. a Matematika Nemzetközi Világnapja (π-nap), úgyhogy ismét lesz Matek az Utcán! A program célja, hogy az utca emberét bevonjuk érdekes matematikai tevékenységekbe szabadtéri helyszíneken szerte az országban. Várjuk az önkéntes szervezőket!
2026. január 12-én, életének 87. évében szelíden, csendesen örökre elaludt a mindenki által nagyon szeretett és tisztelt oktató és kutató, Károlyi Katalin.  Hosszú éveken át az ELTE TTK Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékén (korábban Alkalmazott Analízis Tanszék) dolgozott. Generációkat tanított matematikára, különösen az analízis területén.
A Bolyai János Matematikai Társulat 2025-ben odaítélt díjait ezúttal az MTA200 ünnepi rendezvényeinek keretében 2026. január 9-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében adták át. Cikkünkben bemutatjuk a díjazottak eredményeit. A Szele Tibor Emlékérmet Pyber László, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet ku­ta­tó­pro­fesszo­ra vette át, nyitóképünkön kollégáival, a Bolyai Társulat elnökével, Pálfy Péter Pállal és a díjbizottság elnökével, Laczkovich Miklóssal. (Fotó: MTA, Szigeti Tamás.)
2026 januárja a matematika hónapja a Magyar Tudományos Akadémián. A jan. 5-i kiállítás megnyitója után jan. 9-én került sor a Matematikai Társulat, a KöMaL, a tehetséggondozó rendszer és a nemzetközi diákolimpiák bemutatására, és a Bolyai Társulat 2025. évi díjainak átadására.
Minden érdeklődőt várnak a Magyar Tudományos Akadémia székházában az MTA Matematikai Tudományok Osztályának ünnepi rendezvényein 2026. január 5.-től 29.-ig. Nemcsak előadások, de kiállítás, filmvetítések is színesítik a sűrű programot.
Hírlevél feliratkozás
Az reCAPTCHA V3 használatához hozzá kell adnod az API-kulcsot, és be kell fejezned a telepítési folyamatot a Vezérlőpult > Elementor > Beállítások > Integrációk> reCAPTCHA V3 menüpontban.