Gazdaság – technika – művészet

A gazda(g)ság nevet adtuk a gazdaság – technika – művészet rovatnak, amelyben bemutatjuk, hol, miképpen használják fel a matematikát, milyen gazdag is az a kör, amelyik érinti ezt a tudományágat. (rovatszerkesztők: Röst Gergely, Molnár-Sáska Gábor.)

,,Korán nyugdíjba vonultam'' — olvashattuk mintegy 20 éve, 1998-ban Knuth (ejtsd: /kə'nu:ϑ/) úr hómpédzsének elején. ,,Rájöttem, hogy kb. 20 évnyi éjjel-nappali munkám szükséges még ahhoz, hogy befejezzem A számítógép-programozás művészete c. könyvet, életem főművét.'' Ez a ön-nyugdíjaztatás, mint később kiderült, elsősorban a remeteséget jelentette számára a társasági élet színterétől távol. Don (Knuth úr maga is így nevezi magát) mégsem fordított hátat a nagyvilágnak: hosszú évekig tartó szünet után végül mégis aktiválta email-címét... A TEX  szövegszerkesztő programnyelvet használók körében alapműnek számító könyv további kötetei azonban még váratnak magukra. Szerzőnk Kovács Zoltán, jelenleg a Linzi Tanárképző Főiskolán tanít matematikát, a GeoGebra program egyik fejlesztője.
A BME Természettudományi Karának kognitív tudományi mesterei számára tartott órák kapcsán elgondolkodtam néhány kérdésen – kezdi írását Tóth János. Mi az a kognitív tudomány? Mi a célja a kognitív tudományi mesterszakos hallgatók oktatásának? Ehhez milyen matematikai ismeretekre van szükség? Mit gondolnak erről mások bel- és külföldön? Mit lehet megtanítani, figyelembe véve a rendelkezésre álló időt (ami, ugye, mindig kevés), a hallgatók rendkívül vegyes előismereteit, az oktatók látókörének szélességét? Milyen módszerekkel érdemes kísérletezni? Milyen segédanyagra van szükség (ha nincs, az a baj, ha van, akkor pedig az). A szerző ezt az írást Érdi Péter kognitív tudományi nagymesternek 70. születésnapjára ajánlja.
Arra a kérdésre, hogy a matematikában vagy a programozásban kell-e pontosabbnak lennünk, valószínűleg többen mondanák azt, hogy az elsőben, mint a másodikban, és talán ez is a gyakoribb eset. Most mégis mutatunk két (egymáshoz közeli) példát az ellenkezőjére. Tóth János rövid írása előtt érdemes elolvasni a Wolfram nyelv történetét (2016. szeptemberi számunkban, Lóczi Lajostól) és a TeX programozási nyelv keletkezéséről Kovács Zoltán mostani számunkban megjelent cikkét. A fényképen Stephen Wolfram látható 2008-ban.
Nemrégiben olvastam egy izgalmas cikket Südy Barbara (BME, Analízis Tanszék) tollából az Alkalmazott Matematikai Lapok­ban, mely arról szólt, hogyan optimalizáljuk jégkorongcsapatok össze­té­te­lét adatbányászati mód­sze­rek­kel. A kor­sze­rű statisztikai – és abból kinőtt – módszerek egy ilyen, első ránézésre igen csak szokatlan alkalmazása indított arra, hogy mint statisztikus, papírra vessek pár gondolatot e területről, és persze magáról a cikkről is, megfogalmazva egyúttal néhány javaslatot és tanulságot is.
A SIAM (Society for Industrial and Applied Mathematics) Ipari és Alkalmazott Matematikai Társaság folyóiratának 2016. szeptemberi számában jelent meg ez az írás. A leírtak az USA-beli adatokat és tapasztalatokat ismertetik, de hasonló a helyzet Magyarországon is, például az ELTE-n mesterszakon végzett matematikusok mintegy 80%-a vállalatoknál helyezkedik el. A cikk szerzői: Lalitha Venkataramanan, Rachel Levy és Bill Kolata. Fordította: Molnár-Sáska Gábor.
A védőoltásoknak köszönhetjük, hogy ma már biztonságban vagyunk a korábban brutálisan pusztító fertőzésektől. Ferenci Tamás szerint ahhoz, hogy ez a kedvező helyzet fennmaradjon, tudományos ala­po­kon és bizonyítékokon nyugvó is­me­ret­ter­jesz­tés­re, és korrekt, a kockázatokat és az előnyöket is bemutató tájékoztatásra van szükség. A védőoltásokról a tények alapján c. könyv a szerző által írt vedooltas.blog.hu oldal anyagaiból nőtt ki. A védőoltások me­cha­niz­mu­sá­ról talán mindenki hallott valamennyit, arról azonban valószínűleg kevesen, hogy milyen szerepet játszhat itt a matematika.
A matematika és az irodalom több ponton összekapcsolható. Beszélhetünk arról, hogy milyen kép jelenik meg a matematikáról vagy a matematikus alakjáról egyes irodalmi művekben, vagy arról, hogy a matematikában milyen formában fedezhető fel az esztétikum, de arról is, hogy a művészet mit gondol, mit mond a tudományról, azon belül a matematikáról. Én ezeket a szempontokat félretéve azt szeretném bemutatni, hogy a matematikában jól ismert fogalmak egyike, a valószínűség hogyan jelenik meg egy irodalmi műben, és mindez esetleg hogyan árnyalhatja a matematikai fogalomról alkotott képünket.
A pénzügyi kockázatkezelés volt a témája az ELTE Valószínűségelméleti és Statisztika Tanszék, a Bolyai János Matematikai Társulat és a Morgan Stanley által 2016. október 21-én tartott konferenciának, amelyen több mint 100 szakértő vett részt. A pénzintézeteknél kiemelt szerephez jut a kockázatelemzés és a matematikai modellezés. A Morgan Stanley budapesti irodája több száz szakembert foglalkoztat ezen a területen, ezért is döntött úgy, hogy az egyetemmel közösen megteremti a legújabb elméletek és a gyakorlati tudás megosztásának fórumát.
(Például magyar) sportújságírók kedves szórakozása olimpiák idején azzal szítani nemzeti büszkeségünket, hogy kiszámolják, egy lakosra hány aranyérem jut Magyarországon, és mennyi mondjuk a nálunk némileg gazdagabb Egyesült Államokban. A következtetés persze mindig az, hogy mivel az első hányados nagyobb, mint a második, ezért mi sokkal jobbak vagyunk sportban, mint ők. Mi rejlik ezen érvelés mögött?
„És mit fog majd a matematikával kezdeni, ha elvégzi az egyetemet?” – kérdezte a gyermeke jövőjéért aggódó szülő minap a Matematikai Intézet nyílt napján, gyorsan hozzátéve, hogy nem szeretne a gyerek tanár lenni. Benne van ebben a kérdésben minden, amit társadalmunk széles rétegei a matematikáról gondolnak. Mit lehet erre a válaszolni? Gondolatébresztőnek íme néhány szempont.
A Bolyai János Matematikai Társulat a 2016. évi BJMT Alkalmazott Matematikai Konferenciát Győrben rendezte meg. A konferencia célja olyan tudományos, technológiai és társadalmi kihívások bemutatása volt, amelyek megfogalmazásában és megoldásában a matematika kiemelt szerepet játszik. Közismert példák az alkalmazásra az autonóm járművek, az okos városok vagy a víztudomány.
A meteorológiai modellezés az alkalmazott matematika egyik legösszetettebb területe. A téma egyik legfrissebb angol nyelvű ta­nul­mány­gyűj­te­mé­nyét ismerteti a szerző, Ladics Tamás. A kötetben foglalt tanulmányok érdekesek és hasznosak lehetnek a légköri kutatást művelők közösségén túl minden természettudományos és matematikai képzettséggel rendelkező érdeklődő számára. A matematikai módszerek sokszínű alkalmazása ötleteket és motivációt adhat a jövőbeni kutatásokhoz.
A 20. Európai Ipari Matematika Kon­fe­ren­ci­át a Bolyai János Matematikai Társulat és az ELTE szervezi 2018-ban Budapesten. Milyen témák kerülnek elő egy ilyen konferencián? Például az idei egyik kiemelt előadáson a Jégvarázs című Walt Disney animációs filmről volt szó…
A Wolfram nyelv mindössze néhány éve kapott végleges nevet, noha fejlesztése még az elmúlt évezredben kezdődött el. A felhasználók a nyelvvel először a Mathematica nevű programcsomagban találkozhattak. A cikkben a Wolfram programozási nyelv rövid történetét és egy könyvismertetőt olvashatnak.