numerikus módszerek
2002-ben az első Moore-díjas Warwick Tucker volt, aki precíz bizonyítást adott a kaotikus dinamika nevezetes mintapéldánya, a (képünkön is látható) híres Lorenz-attraktor létezésére, mintegy negyven évvel azután, hogy numerikus szimulációk segítségével felfedezték ezt az alakzatot. 2016-ban először kapták magyar kutatók ezt a díjat: Bánhelyi Balázs, Csendes Tibor és Krisztin Tibor szegedi egyetemi oktatók bécsi kollégájukkal, Arnold Neumaierrel közös munkájukért.
A Springer kiadásában 2018-ban megjelent Mathematical Geosciences, Hybrid Symbolic-Numeric Methods c. könyv szerzői: Joseph Awange, Béla Paláncz, Robert H. Lewis és Lajos Völgyesi. A könyv hibrid szimbolikus-numerikus módszereket mutat be. Bevezetőjében a szerzők néhány példán keresztül mutatják be, hogy mit is jelent egy adott problémát numerikus, illetve szimbolikus módszerrel megoldani. A két módszer erősségeinek és gyengeségeinek összevetése után megmutatják, hogyan lehet a két módszer ötvözésével eredményre jutni. A fejezeteket mindig alkalmazások és gyakorló feladatok zárják. Különösen itt érhető tetten a könyv címét is adó földtudomány, hiszen több, a könyvben bemutatott alkalmazás is a földtudományhoz kap­cso­ló­dik. Csikja Rudolf ajánlja minden olyan érdeklődő számára, aki nem csak tanulni akar hibrid módszerekről, hanem alkalmazni is akarja azokat.
A szokásostól eltérően ez egy olyan mű, amely sem nem magyar nyelvű, sem nem friss. Azonban több szempontból is igen hasznos olvasnivaló az alkalmazott matematika egy nevezetes területéről. A szerzők célja volt, hogy mind matematikusok, mind az elmélet iránt is érdeklődő mérnökök meríthessenek az anyag megfelelő részeiből. Elman, H. C., Silvester,D. J., Wathen, A. J.: Finite elements and fast iterative solvers: with applications in incompressible fluid dynamics című könyvét Karátson János ismerteti.