Dr. Kántor Sándor, a DE Matematikai Intézete Analízis Tanszékének nyugalmazott adjunktusa életének 91. évében, 2025. június 19-én hirtelen eltávozott az élők sorából.
Személye közismert volt mind a matematikusok, mind a hazai, illetve mind a Kárpát-medencei magyar tehetségfejlesztő matematikatanárok előtt. Évtizedekig volt a Nemzetközi Magyar Matematika Verseny feladatkitűzője, a tehetséges diákok felkészítője és kisérője, az Oláh György által szervezett felvidéki Nagy Károly Diáktalálkozó mentora. Tehetséggondozó munkája életének egyik alappillére volt. A másik alappillér a versenyszerű sakkozás volt.
Általános- és középiskolai tanulmányait a debreceni Református Kollégium Általános Iskolájában és Gimnáziumában végezte (1945−1953). 1953-ban érettségizett kitüntetéssel. Szakmai érdeklődése hamar a matematika felé fordult. Tanára a legendás hírű Nagy Géza tanár úr volt, akinek a nevét ma Debrecenben a Református Kollégium Gimnáziumában szervezett matematikaverseny viseli. Ő hamar felismerte diákjainak a tehetségét. Volt egy bevált „teszt próbája”. A feladat az volt, hogy szóban, részletesen el kellett mondani, hogy hogyan kell elosztani egy szakaszt egyenlő részekre. Felmérése teljes sikerrel járt Kántor Sándor esetében, a pontos fogalmazás megnyerte a tetszését. Ezt a módszert később Kántor Sándor is gyakran alkalmazta tanítványainál. Géza bácsi biztosította a lehetőséget arra, hogy a tehetséges diák továbbfejlődjön, bekapcsolódjon egyrészt a KöMaL feladatmegoldó versenyébe, másrészt részt vegyen az országos matematikaversenyeken, azaz az Arany Dániel versenyen, az OKTV elődjén (az 1952 és 1956 között Rákosi Mátyásról elnevezett matematikai tanulmányi versenyen), majd a Kürschák-versenyen. Kántor Sándor minden versenyt, amin elindult, legalább egyszer megnyert. Ez az egyetemi versenyekre is igaz volt. A névvel fémjelzett KöMaL-feladatait a DE Nagykönyvtára a feldolgozás során publikációnak nyilvánította. Hajós György a versenyeken nyújtott teljesítményével kapcsolatban kiemelte a pontosságot, az éleslátátást és az általánosítási képességet. Szele Tibor professzor szakkörére járt, ahol nagyon sok eljárással és fogalommal (pl. a vektorokkal) ismerkedett meg. Szele Tibornak és Hajós Györgynek köszönhették, hogy tiltakozásukra, egy év kimaradás után, mégis részt vehettek az ország egyetlen református gimnáziumának tanulói a Rákosi Mátyás matematikai versenyen.
1957-ben a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen matematika-fizika szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Szakmai vizsgáit mindig kitüntetéssel tette le. Munkahelye a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Kutató Intézetben (ma Rényi Intézet) volt először, szűk egy éves gyakornoki állásként, majd a KLTE (ma DE) Matematikai Intézetének Analízis Tanszékén lett tanársegéd 1959-től, majd 1960-tól adjunktus. Százegy szemeszteren át végzett rendszeres oktatást az Analízis és az Elemi matematika tárgyakból, további három évig óraadóként oktatott.
Az egyetemi diákköri dolgozatából Szénássy Barna irányításával nőtt ki az egyetemi doktori disszertációja, amelynek címe Bolyai Farkas átdarabolási tételének általánosítása. Ezt summa cum laude minősítéssel védte meg. A kitüntetéses doktoravatás feltételeit teljesítette, így 1960. szept. 30.-án sub auspiciis Rei Publicae Popularis avatták doktorrá. Az avatáson a magyar államot államfőként Dobi István képviselte. A kitüntetéses doktori címet 1996-ban PhD fokozattá minősítették át.
Tudományos kutatásainak egyik területe a doktori disszertáció témájához kapcsolódott, további négy német, ill. angol nyelvű cikkben leírt eredményekkel. A téma Hilbert harmadik problémájához és a geometriai mértékek elméletéhez tartozott. Bebizonyította, hogy az azonos mértékű nem korlátos poliéderek átdarabolhatók.
Említésre méltó tudományos eredményt ért el matematikai statisztikai módszerek alkalmazásával a népművészeti motívumok elemzésében. Négy területen végzett kutatásai közül a legértékesebb eredmények a torockói varrottasok és a Hajdú-Bihar megyei szőttesek sormintáiban felfedezett törvényszerűségek voltak. Ezek az eredmények a KLTE Néprajzi Intézetének a folyóiratában jelentek meg.
Tudományos kutatásainak másik területe a mindenütt folytonos, sehol sem differenciálható függvények elmélete volt. Erről is írt négy cikket. További kutatási területei a matematika didaktika kérdéseire és a kiemelkedő képességű diákokkal való foglalkozásra vonatkoznak.
A tanulmányi versenyeken elért eredményei alapján 30 éven át megbízást kapott az olimpiai előkészítő szakkör vezetésére, ami komoly megtiszteltetést jelentett, de sok elfoglaltsággal járt. Javította az országos tanulmányi versenyek dolgozatait, mint a középbizottság tagja. Az országos matematika felvételi írásbeli feladatsorainak lektora volt éveken keresztül.
Hasonló érdeklődésű feleségével társszerzőként három könyvet írtak: Versenyfeladatok matematikából, Középiskolások Hajdú-Bihar Megyei Matematika Versenye 1975−2007, Nemzetközi magyar matematikai versenyek 1992−2003, Nemzetközi magyar matematikai versenyek 2004−2015. Mindegyik könyv fedőlapját dr. Kántor Sándorné tervezte. A Talentumok a révkomáromi Matematikai Diáktalálkozókon szakköri feladatgyűjteményében (2012) az 1991−2010 közti időszak feladatsorait és előadásait találjuk meg. A Nagy Károly Diáktalálkozó 20 éves fennállása alkalmából Kántor Sándornéval közösen két cikkük jelent meg. Az egyik a Matematika Tanításában (2011 3. szám), a másik angol nyelven a Teaching Mathematics and Computer Science (Vol. 10 (2012)) folyóiratban.
Az érettségi feladatokkal kapcsolatos problémákról, elsősorban a konvenciókról cikkein kívül a Módszerek és elvárások (2001) c. könyvet írta. (Ezt a törekvését Reiman István szélmalomharcnak minősítette.)
Tagja volt a BJMT-nek. Család- és gyerekszerető ember volt. Kedves és közvetlen személyiségének köszönhetően az évek során sok barátra és tisztelőre tett szert, akikkel szívesen ápolta a kapcsolatot. Szakmai tanácsaira és baráti útmutatásaira mindenkor lehetett számítani. Fiatalabb kollégái felnéztek rá. Megtalálta a hangot mind a fiatal tehetségekkel, mind a szakmai hiányokkal küzdő, de azt pótolni akaró diákokkal, akiket sikeresen készített fel felsőfokú tanulmányaikra.
Kitüntetései: Beke Manó díj (1972), Kiváló Munkáért (1985), Kiváló Társadalmi Munkáért (1988), A Magyar Sakkozásért (1994), Pedagógus Szolgálatért Emlékérem (1997), DAB-díj (2000), Vas Katedra Díj (2007), Rubin Katedra Díj (2022), Szabó László Emlékdíj (2025).
Élete végéig versenyszerűen sakkozott a DEAC NB I-es, ill. NB II-es csapatában. Szakosztályvezető, sakkedző és nemzetközi sakkbíró volt. Ő volt a DEAC legöregebb sakkozója. A sakkélet szervezésében városi, megyei és országos szinten évtizedekig tevékenykedett. Számos országos ifjúsági bajnokságot és nemzetközi versenyt bonyolított le. Ezek közül a legnagyobb jelentőségű az 1992-ben Debrecenben rendezett Sakkcsapat Európa Bajnokság volt. Az utóbbi időben két sakkoktatással foglalkozó könyvet írt. Foglalkozni kezdett a sakk és matematika kapcsolatával, ebben a témában 2024-ben versenyt is szervezett a DE Matematikai Intézetében. Az ifjúság körében végzett tevékenységét jutalmazták 2025-ben Szabó László Emlékdíjjal.
Megemlékező: Dr. Kántor Sándorné, a DE Matematikai Intézet nyugdíjasa
