SOKSZOR TALÁLKOZUNK OLYAN FELADATTAL, ÖTLETTEL, AMIT SZÍVESEN ELTESZÜNK KÉSŐBBI HASZNÁLATRA. A  TANÓRA – SZAKKÖR ROVAT SZERETNE HOZZÁJÁRULNI A MATEMATIKATANÁROK ESZKÖZTÁRÁNAK GAZDAGÍTÁSÁHOZ, FÓRUMOT KÍVÁN ADNI A GONDOK, NEHÉZSÉGEK MEGTÁRGYALÁSÁRA IS. (ROVATSZERKESZTŐ: HORVÁTH ESZTER.)

Járványmatek középiskolásoknak című sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk. Az 1.rész és a 2. rész után a mostani is igencsak aktuális: a tesztek megbízhatóságát és a vakcinák hatékonyságát számolja ki Volf Annamária különböző feltételek esetén. Jó lenne, ha minden középiskolás megismerné ezeket a példákat, vélekedések helyett a tényeket. Következik tehát a 3. rész.

A hatosztályos gimnáziumok felvételi anyagait tanulmányozva láthatjuk, hogy minden évben előfordulnak olyan szöveges feladatok, amelyeket felnőttként ösztönösen egyenlettel oldanánk meg. Ebben az életkorban szívet melengető kreatív ötletekkel állnak elő a gyerekek egy-egy feladatmegoldás során. Leírni viszont nem tudják precízen. Mit tehet a tanár, a szülő?

A tavasz közeledtével mindannyian ki szeretnénk mozdulni a szabadba, végre korlátozások nélkül lehet rendezvényeket, versenyeket, táborokat szervezni. Például az április-májusi Medve Szabadtéri Matekversenyre – országszerte 19 helyszínre –  március végéig lehet kedvezményesen jelentkezni tanároknak és csapatoknak 3.-tól 12. osztályosokig, és van még néhány hely a nyári Medve Matektáborokban is. Tovább….