operációkutatás
Az operációkutatás mint önálló tu­do­mány­te­rü­let a II. világháború során született: maga az operáció szó hadműveletre utal, a kutatás célja pedig kezdetben a haderő optimális mennyi­sé­gé­nek, ütemezésének megtalálása volt. A háború után az optimalizálás tudománya elsősorban gazdasági és mérnöki területeken fejlődött tovább. Mai állapotában az operációkutatás egy szerteágazó, gyakran önmagában is szép és mély matematikai módszertanon alapuló, rengeteg gyakorlati al­kal­ma­zás­sal rendelkező tudományterület.
Egy jól működő cég számára a rendelkezésre álló erőforrások optimális felhasználása kulcs­fon­tos­sá­gú. A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. (2014 óta a MÁV-START része) is ezért kereste meg a BME Matematika Intézetének Illés Tibor vezette Optimalizálási Csoportját. (Társszerző: Molnár-Szipai Richárd.) A vállalat vasúti vontatási feladatok ellátásával foglalkozik, vagyis megállapodik egy ügyféllel, hogy az ügyfél vasúti kocsikra pakolt szállítmányát egy adott helyen és időben felveszi, majd a saját mozdonyai segíségével elszállítja egy másik adott helyre és időre. A cég erőforrásai tehát a mozdonyok, illetve az általuk felhasznált üzemanyag. Ideális esetben egy vontatás elvégzéséhez nem az ország másik oldaláról szeretnének mozdonyt küldeni, hanem a közelből; tökéletes esetben egy mozdony pont azon az állomáson fejezett be egy korábbi vontatást, ahol egy újabb feladat várja. Az elvállalt megbízások ismeretében tehát egy olyan tehervonat menetrendet szeretnénk készíteni, ami minimalizálja a mozdonyok által megtett távolságot.
Vizvári Béla visszaemlékezése Maros Istvánra elválaszthatatlan a kor történelmétől és tu­do­mány­tör­té­ne­té­től, benne a SZTAKI, a NIM IGÜSZI, vagy a SZÁMKI szerepével. Ő maga is jól ismeri az operációkutatás és a számítástechnika fejlődésének utóbbi hatvan évét. Krekó Bélára, Kornai Jánosra, Prékopa Andrásra, Heppes Aladárra, Stahl Jánosra is emlékezik, amikor Maros Istvántól búcsúzik.
A tudomány és a futball kapcsolata nem újkeletű. Írtak már könyvet a labdarúgás és a játékelmélet, illetve a labdarúgás és a statisztika kapcsolatáról. (Az Érintőben is olvasható egy 2017-es jégkorongos cikk.) Három évvel ezelőtt angol nyelven már jelent meg Csató Lászlónak könyve az operációkutatás sportban történő alkalmazásairól. Most Petróczy Dóra Gréta ismerteti Csató László legújabb, Paradoxonok a sportversenyek szabályaiban című könyvét…