kutató diálkok
A Magyar Tudományos Akadémia elnökének és tagjainak támogatása mellett, 2019 májusában alapították meg a Fiatal Kutatók Akadémiáját. 2021-ben az FKA hivatalosan is bekerült az MTA Alapszabályába és költségvetésébe. Gselmann Eszter matematikus szemmel mutatja be azt, hogy miért fontos a fiatal kutatók, általánosságban véve az egész kutatói réteg és az egész társadalom számára az FKA.
Hraskó András, a Budapesti Fazekas Gimnázium széles körben ismert tanára az utóbbi években Angliában tanít. Korábbi – köztük mára eredményes matematikus – és mostani tanítványairól szóló emlékeit, tapasztalatait osztotta meg, kiemelve a tehetséges diákok korai kutatómunkájának fontosságát és a Polygon pályázatait. Bepillantást nyerhet az Olvasó abba, hogyan tudja motiválni diákjait egy motivált matematikatanár...