GAZDA(G)SÁG NEVET ADTUK A GAZDASÁG – TECHNIKA – MŰVÉSZET ROVATNAK, AMELYBEN BEMUTATJUK, HOL, MIKÉPPEN HASZNÁLJÁK FEL A MATEMATIKÁT, MILYEN GAZDAG IS AZ A KÖR, AMELYIK ÉRINTI EZT A TUDOMÁNYÁGAT. ( ROVATSZERKESZTŐK:  ILLÉS TIBOR, MOLNÁR-SÁSKA GÁBOR ÉS RÖST GERGELY.)

A Fibonacci-számok sokak érdeklődését felkeltik, hiszen többféle módon összekapcsolják a természetben előforduló jelenségekkel is. Itt például a méhek családfája került szóba. A szerzők egy érdekes geometriai kapcsolatra is rábukkantak: Silling Szintia a Debreceni Egyetem Turizmus-vendéglátás szakán tanul, ezért külön érdeklődéssel fogadtuk matematika témájú cikkét, amelyet konzulensével, Figula Ágotával közösen írtak

Idén júniusban 14. alkalommal tartották meg a Bolyai Borkóstolót, a szegedi matematikusok immár hagyománnyá vált, érdekes matematikával és kötetlen társasjátékozással színesített (bor)kulturális alkalmát. A jó hangulatú „matekos borkóstolón” legutóbb Makay Géza szolgáltatta a matematikai tartalmat, a borokról pedig Varga Zoltán Gábor, a BorPont cég tulajdonosa mesélt érdekességeket. Örömmel lát a következő alkalommal minden érdeklődőt a szervező, Győrffy Lajos.

Ez micsoda? – kérdezték tőlem gyerekek és szülők, akik egy közös adventi készülődésen odasereglettek körém, amikor meglátták előttem a színes szívószálakat és gumikarikákat, amikből valami különös térbeli szerkezet kezdett kialakulni. Amikor megmondtam, hogy ez egy tensegrity szerkezet, akkor megint csak az volt a kérdés: Az meg micsoda? Aki szeretne ilyet készíteni a karácsonyfára, az olvassa el Gáspár Merse Előd írását.