AZ INTERJÚ-PORTRÉ MENÜPONT JÓL VAGY KEVÉSBÉ ISMERT MATEMATIKUSOKAT, VAGY OLYAN, EGYKOR MATEMATIKUSKÉNT VÉGZETTEKET SZERETNE BEMUTATNI, AKIK MA MÁS SZAKMA ELISMERT KÉPVISELŐI, SPORTOLÓK, MŰVÉSZEK...(ROVATSZERKESZTŐ: OLÁH VERA.)

Segner János András (17041777) a pozsonyi evangélikus líceumban, majd egy évig a debreceni református kollégiumban tanult. A jénai egyetemen szerzett orvosdoktori diplomát. Rövid ideig Pozsonyban, majd egy évig Debrecenben folytatott orvosi gyakorlatot. 1732-től három évig a jénai egyetemen tanított matematikát, fizikát és kémiát. Ezt követően húsz éven keresztül a göttingeni Georgia Augusta egyetem professzora volt, 1755-től haláláig Halléban a Friedrich egyetemen elsősorban matematikát és fizikát adott elő. Most matematikatanári tevékenységéből emelünk ki egy kis részt Kovács László könyvéből.

Gazdag-Tóth Boglárka márciusban előbb a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat, majd a Rapcsák Tamás Alapítvány 2018. évi díját kapta meg. A Szegedi Tudományegyetemről Csendes Tibor professzor mutatja be röviden a díjakat és a díjazottat a különleges dupla siker alkalmából.

2018. március 22-én Szegeden elhunyt Dr. Muszka Dániel, a hazai kibernetika egyik úttörője, Kalmár László matematikaprofesszor munkatársaként a szegedi logikai gép műszaki konstruktőre (képünkön e híres hármas), a szegedi Katicabogár megalkotója, a JATE Kibernetikai Laboratóriumának műszaki vezetője, a szegedi informatikai gyűjtemény egyik létrehozója, az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány kurátora, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikai Fórumának tiszteletbeli elnöke. Szabó Péter Gábor búcsúztatója visszaröpít bennünket az informatika több mint fél évszázaddal ezelőtti lenyűgöző magyar kezdeteihez.

Nemrég két fiatal szegedi matematikus is rangos nemzetközi díjat nyert. Knipl Diána a Journal of Biological Dynamics folyóirat elmúlt két évében megjelent legjobb publikációért járó Lord Robert May Best Paper Prize, Gehér György pedig a Journal of Mathematical Analysis and Applications folyóiratban 2016-ban megjelent legjobb publikációért járó Ames Award díjazottja. Volt egyetemi oktatójuk, Röst Gergely mutatja be őket.

Nincs több cikk