GAZDA(G)SÁG NEVET ADTUK A GAZDASÁG – TECHNIKA – MŰVÉSZET ROVATNAK, AMELYBEN BEMUTATJUK, HOL, MIKÉPPEN HASZNÁLJÁK FEL A MATEMATIKÁT, MILYEN GAZDAG IS AZ A KÖR, AMELYIK ÉRINTI EZT A TUDOMÁNYÁGAT. ( ROVATSZERKESZTŐK:  ILLÉS TIBOR, MOLNÁR-SÁSKA GÁBOR ÉS RÖST GERGELY.)

2016-ban tartották meg először Understanding the Diversity of Financial Risk címmel azt az egynapos workshopot, ami a pénzügyi kockázatkezelésről és annak matematikai modellezési lehetőségeiről szólt. 2018 októberében került sor a harmadik hasonló workshopra, ennek témája a pénzügyi kockázat felmérése a gépi tanulás módszereivel. Talán nem is meglepő, hogy a mesterséges intelligencia széleskörű alkalmazásai között ma már a pénzügyi alkalmazások is egyre inkább előtérbe kerülnek.

Két jelentős konferenciáról adunk hírt röviden. Az egyik The International Joint Conference on Neural Networks, a legjeletősebb neuronhálózati konferencia 2019 nyarán Budapesten lesz. A másik, a MaCKiE, A matematika a biokémiai kinetikában és a vegyészmérnöki tudományban most 2018 novemberben zajlott Gentben.

Nincs több cikk