Aktuális szám: 34. szám 2024. december 

Rényi Intézet

  • 70 éves a Rényi Intézet

    1950. augusztus elsején alakult meg a Magyar Tudományos Akadémia Alkalmazott Matematikai Intézete. Sajnos, a hetvenéves évforduló megünneplésére tervezett nemzetközi konferenciát a járványhelyzet miatt nem lehetett megtartani. Ebben a cikkben az intézet történetének néhány fontos, illetve érdekes mozzanatát mutatja be Pálfy Péter Pál, a kutatóintézet korábbi igazgatója. Bár a hét évtized alatt született tudományos eredmények gazdag tárházába most nem nyerhetünk

    ...
  • Az Erdős Központ

    2021-ben a Rényi Intézet újraindította a Bolyai Társulat által 1998-ban alapított, de – forrás hiányában – évek óta nem működő Erdős Központot. A Központ célja tematikus szemeszterek, konferenciák és workshopok szervezése, lebonyolítása. Az első ilyen félév 2022 februárjában indul. Így a következő években a nemzetközi matematikai kutatásokban az eddigieknél is  nagyobb szerep juthat hazánknak. Tovább...

  • Matematikus portrék: Abért Miklós

    Abért Miklós az MTA Rényi Alfréd Matematikai Intézete Algebra osztályának tudományos főmunkatársa, a Csoportok és gráfok kutatócsoport vezetője, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium egykori diákja. Miért választotta a matematikát

    ...
  • Matematikus portrék: Backhausz Ágnes

    Backhausz Ágnes az ELTE oktatója, kutatásait  pedig 6 éve a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben folytatja. Korábban a Struktúrák limeszei, most pedig a Hálózatok dinamikája kutatócsoportban vizsgálja a véletlen gráfok sajátértékeinek viselkedését.

  • Matematikus portrék: Matolcsi Máté

    Matolcsi Máté a BME egyetemi tanára és a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet tudományos tanácsadója. Fiatalon egyformán fontos volt számára a sport és a matematika. Beszél arról, miért fontos az életben a matematika, és mire is lehet használni a Fourier-analízist.

  • Matematikus portrék: Pete Gábor

    Pete Gábor már óvodás korában megtapasztalta, milyen örömet okoz az egyszerűsítés, az absztrakció. Ma a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Valószínűségszámítás és statisztika osztályának tudományos főmunkatársa. Több mint tíz éves külföldi kutatásait itthon a Zaj-érzékenység  kutatócsoportban folytatja.

  • Matematikus portrék: Rásonyi Miklós

    A Rényi Alfréd Matematikai Intézetben készült video Rásonyi Miklós  tudományos tanácsadót, a Valószínűségszámítás és statisztika osztály vezetőjét  mutatja be. Több éves külföldi oktatói, kutatói munkája után itthon az Intézet  Pénzügyi matematika  kutatócsoportjában vesz részt. Az interjú végére az is kiderül, mi is lehetett volna belőle, ha nem matematikusnak áll.

  • Matematikus portrék: Varga Dániel

    Varga Dániel a Prezi cégnél dolgozik, mellette a Rényi Alfréd Matematikai Intézet kutatója, területe a mesterséges intelligencia, azon belül a deep learning, a mély mesterséges neuronhálók. Matematikai és informatikai tudására egyaránt szüksége van, hogy avval foglalkozhasson, ami érdekli.

  • Matematikus portrék: Zombori Zsolt

    Zombori Zsolt már hétéves korában programokat írt, egyetemistaként a filozófia, majd a logika érdekelte. Három éve  a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben a Mesterséges intelligencia kutatócsoportban a gépi tanulás és az automatikus tételbizonyítás témájával foglalkozik.

  • Matematikus történetek: Frankl Péter

    Frankl Péter egyetemista korában ismerkedett meg Erdős Pál  révén Ronald Graham nemzetközi hírű matematikussal, akitől megtanulta, hogyan lehet három golyót egyszerre dobálni a levegőben. 20 év elteltével egyetemi tanárként Japánban rendszeresen zsonglőrködött (és hozzá kalapozott is) az utcán, így lett belőle ott híres tv-személyiség. Hosszú éveken át ő vezette a japánok csapatát a  Matematikai Diákolimpiákon. A video ...

  • Mesterséges intelligencia: híd elmélet és gyakorlat között

    Ami tegnap még sci-fi volt, ma már a megnö...

  • Miért szeretem a matematikát? ─ Backhausz Ágnes

    Miért szeretem a matematikát? Interjúsorozatunk folytatódik, amelyben fiatal kutatók beszélnek arról, hogyan és mikor szerették meg a matematikát, és mi az, ami ma a legjobban érdekli őket ebből a tudományból. Hogyan telik egy matematikus munkanapja és mit csinál

    ...
  • Miért szeretem a matematikát? ─ Juhász Péter

    Miért szeretem a matematikát? Interjúsorozatunkban fiatal kutatók beszélnek arról, hogyan és mikor szerették meg a matematikát, és mi az, ami ma a legjobban érdekli őket ebből a tudományból. Juhász Péter az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet tudományos

    ...
  • Rényi Zsuzsanna: Ars Mathematica

    Angol nyelvű könyv jelent meg Rényi Alfréd születésének 100. évfordulójára, amelyet lánya, Rényi Zsuzsanna írt korábbi, magyar nyelvű interjúkötete (Dialógusok egy matematikusról, Polygon, 2013) nyomán. A Rényi házaspárról szóló életrajz címe Rényi kutatói és pedagógusi hitvallását idézi: Ars Mathematica. A könyvet Szász Domonkos mutatja be

  • Szeretettel várjuk a Budapest Graduate Seminaron!

    Fiatal diplomás matematikusoknak indult egy új, a matematika különböző érdekes ágait bemutató szeminárium. Az elmúlt hetekben Lovász László, Pach János, Philippe Michel, Stipsicz András, Némethi András és Eduard Feireisl voltak a sorozat előadói. A Rényi Intézet várja a jelentkezéseket mind előadónak, mind hallgatónak minél több egyetem doktori iskoláiból. Tovább...