.A GAZDA(G)SÁG NEVET ADTUK A GAZDASÁG – TECHNIKA – MŰVÉSZET ROVATNAK, AMELYBEN BEMUTATJUK, HOL, MIKÉPPEN HASZNÁLJÁK FEL A MATEMATIKÁT, MILYEN GAZDAG IS AZ A KÖR, AMELYIK ÉRINTI EZT A TUDOMÁNYÁGAT. ( ROVATSZERKESZTŐK:  ILLÉS TIBOR, MOLNÁR-SÁSKA GÁBOR ÉS RÖST GERGELY.)

2016-ban a KöMaL Ifjúsági Ankét keretében elhangzott előadásának elektronikus formába öntésére kérte fel szerkesztőségünk Székely Pétert. Bár a cikk az előadáshoz képest sokat veszít az értékéből, ha az előadó nem tudja megmutatni, megszólaltatni a hangszereket, illetve az érdekes hang-effektusokat, azért erre is tettünk kísérletet. Következzen tehát egy kis  ízelítő a zeneelméletről, s a benne rejlő matematikáról, fizikáról.

Vándor, lábaid nyoma az út s nem más. Vándor, nincs út, az út maga a vándorlás. Vándorlásból születik az út, s visszatekintvén látszik az ösvény, melyet senki sem taposhat többé. Vándor, nincs út, csak barázdák a víz tetején” (Antonio Machado) Az ELTE Matematikai Intézetének honlapján november elején jelent meg a hír: Fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett és tisztelt kollégánk, Mezei István feladva a betegségével folytatott egyenlőtlen küzdelmet, 2017. november 4-én eltávozott közülünk. Besenyei Ádám és Faragó István nekrológját az Érintőben is közöljük.

Az interjút Kelemen Bélával, a MOL Csoport Üzleti Kiválóság Igazgatójával, a Műegyetem címzetes egyetemi tanárával Illés Tibor készítette. Kelemen Béla rendszeres meghívott előadója a Műegyetemnek és a Veszprémi Pannon Egyetemnek. Az interjúban karrierjéről és sikerének titkáról mesél. A cikket lejegyezte és szerkesztette Romsics Erzsébet, lektorálták Illés Tibor és Kelemen Béla.