GAZDA(G)SÁG NEVET ADTUK A GAZDASÁG – TECHNIKA – MŰVÉSZET ROVATNAK, AMELYBEN BEMUTATJUK, HOL, MIKÉPPEN HASZNÁLJÁK FEL A MATEMATIKÁT, MILYEN GAZDAG IS AZ A KÖR, AMELYIK ÉRINTI EZT A TUDOMÁNYÁGAT. ( ROVATSZERKESZTŐK:  ILLÉS TIBOR, MOLNÁR-SÁSKA GÁBOR ÉS RÖST GERGELY.)

Január 22. és 26. között Szegeden, az SZTE Bolyai Intézetben rendezték az EVOGAMESPLUS európai innovatív képzési hálózat téli iskoláját. A program négy éve alatt 15 doktoranduszt képeznek ki egy széleskörű nemzetközi együttműködés keretében. A projekt központi témája az evolúciós játékelmélet és alkalmazásai az ökológia, az epidemiológia és a rákkutatás területén. Az eseményről Garab Ábel, a projekt egyik témavezetője készített beszámolót.

„Először gyerekeket, tizenéveseket és felnőtteket kértem meg, hogy rakják össze a kirakót tengelyes szimmetria szerint. Mivel láttam, hogy nehezen boldogulnak, megkértem a tesztelőket, hogy az elemek elforgatásával, azaz a középpontos szimmetria szabályai szerint rakják össze. Percek alatt elkészültek.”  – írja Juhász Litza, a budapesti Vasarely Múzeum munkatársa. „Múzeumpedagógusként nekem az a szerepem, hogy hidat építsek a látogatók és a kiállított tárgyak között. Minden csoportnál alkalmazok közös kreatív játékot kézzel fogható  eszközkészletekkel. Írásom egy konkrét kézzel fogható készletet mutat be – a Hexamandala kirakót.” 

Tavaly év végén került piacra a Møbee nevű kártyajáték, aminek a szabálya nagyon egyszerű, egymondatos: Csapj fel három lapot a pakliból, és keresd meg azt az egyetlen figurát, amelyik mindhármon szerepel! A leggyorsabb játékos nyeri a kört. Ahhoz, hogy ilyen paklikat gyártsunk (a kiadott játék három különböző nehézségi szinthez tartozó paklit tartalmaz), érdekes kombinatorikai struktúrákra, az ún. 3-blokkrendszerekre van szükségünk. Ruff János egy szuper társasjáték matematikai alapjairól írt...  

A Bolyai János Matematikai Társulat APP&X matematikai alkotópályázatán 16 diákot és 12 tanárt díjaztak. A díjakat Szilágyi Áron olimpiai bajnok vívó, Kollár László, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Pálfy Péter Pál, a Bolyai Társulat elnöke és Laczkovich Miklós, az MTA rendes tagja adta át a budapesti Vasarely Múzeumban. Képünkön Staár Kata, az egyik legfiatalabb díjazott alkotása: Bolyai János új dallama a matematikában. Szász Réka számolt be a pályázat tapasztalatairól és eredményeiről.