Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó

Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó

 

„Nincs elégtétel, ha túl könnyű a tétel.”

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara felismerve azt a tényt, hogy a műszaki és természettudományok iránti érdeklődés csökkenése erősen veszélyezteti a kutatók, a jól képzett mérnökök és magasan képzett oktatók utánpótlását, 2001-ben megalapította az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolát, melynek működtetését 2016 szeptembere óta a matematikai tehetséggondozásban elkötelezett Matematikai Tehetségekért (MaTe) Alapítvány végzi, dr. Pintér Ferenc szakmai irányításával. A magasszintű tehetséggondozó munka fővédnöke Dr. Tuza Zsolt, a Pannon Egyetem matematika professzora. A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar a szakmai támogatáson túl, a saját honlapján biztosítja az „iskola” adminisztratív működtetését szolgáló online felületet, illetve a veszprémi foglalkozásokhoz szükséges infrastrukturális hátteret. A tehetséggondozó műhely létjogosultságát, létrehozását elsősorban az indokolta, hogy a középiskolákban a tehetséggondozás, így a matematikai tehetségek fejlesztése is, egyre több nehézségbe ütközött az egyre szűkülő anyagi források miatt. Cél a problémamegoldó stratégiák tervezésének, a probléma azonosításának, kiterjesztésének, vagyis a hatékony matematikai gondolkodási folyamatnak a gyakorlása. Nem eljárások begyakorlása, hanem a kreativitás fejlesztése, a csoportban való munkálkodás áll a középpontban. Nagy hangsúly van a szakmai versenyekre történő felkészítésen, ami a motiválásnak, a tanulói teljesítmény fokozásának, a tehetséggondozásnak meghatározó eszköze. Tanulóink rendszeresen részt vesznek és kiemelkedő teljesítményt érnek el a különböző matematika és természettudományos szakmai versenyeken. A versenyeken való részvétellel a koncentrált teljesítményre való képesség, az együttműködő versengés képességének fejlesztése a cél.

Küldetésünknek tekintjük, hogy a hátrányosabb térségben élő, vagy hátrányos helyzetű tehetséges diákokat is bevonjuk a tehetséggondozásba. Ezt egyrészt a gimnáziumok és szakgimnáziumok hálózatba szervezése, az Erdős műhely „bázis iskola” hálózatának kiépítése, másrészt a Pólya György-díj alapítása biztosítja. A MIK által alapított díjat azok a tehetséggondozó műhelyben nem tanító tanárok kaphatják, akik kimagasló munkát végeznek iskolájukban a matematikai tehetséggondozás területén, és tevékenységükkel elősegítik az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Műhely munkáját.

Az akkreditált kiváló és nemzetközi tehetségpont címet elnyert „iskola” modellértékű, mert országosan egyedülálló hálózati rendszerrel és komplex tehetséggondozó programmal rendelkezik. A MaTe Alapítvány által kialakított struktúra országosan is egyedülálló modell, miután ezzel az óvodai korosztálynak szóló motivációs tevékenységgel indítva, a "matematika-tudós" képzésig kiépült a rendszer. A tehetséggondozás eredményességét a diákok országos és nemzetközi versenyeken elért kiemelt helyezései, sikeres egyetemi tanulmányaik igazolják.

A program sikerét igazolja az is, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány­egyetem is átvette a programot, amellyel különleges lehetőséget biztosíthatunk az erdélyi magyar diákoknak. Itt a tehetséggondozó szakemberek mentori feladatokat vállaltak

A bentlakásos hétvégi tréningeket 6-6 hétvégén Veszprémben és Miskolcon tartjuk. Egy-egy hétvégén hét 90 perces (14 iskolai tanóra) matematikafoglalkozáson kiscsoportokban az erős oldal fejlesztése folyik, illetve a fennmaradó időben a szabadidős programokkal személyiségfejlesztés és ismeretbővítés történik. Szerves része a programnak a „sikeres emberek” sorozat, ahol neves tudósok, gazdasági szakemberek mutatják be életpályájukat, munkájukat. Cél, hogy a fiatalok pályaválasztásukhoz segítséget kapjanak, felkeltsük az érdeklődést a műszaki pályák iránt, és a tehetségek motiváltak legyenek a kutatói pályára, illetve lássák a példákból, hogy a tehetség kiteljesedése csak mély elkötelezettséggel és kitartó munkával érhető el. További cél, hogy a diák sikerélményhez jusson, kapcsolatokat alakítson ki hasonló érdeklődésű tanulókkal, és tanuljon meg nem hagyományos közösségben dolgozni. A modern versenyképes gazdaságban előtérbe kerülnek a kooperációval, a kritikai gondolkodással, az információk hatékony feldolgozásával kapcsolatos készségek, egyre fontosabb az együttműködési képesség, alkalmazkodóképesség, kommunikációs képesség, információk hatékony megszerzése és feldolgozása, a képzelőerő, a megszokottól eltérő látásmód.

Újszerű eleme a tehetséggondozó programnak, hogy a nyitott, érdeklődő kolléga bármikor hospitálhat egy-egy hétvégén és tanulmányozhatja a műhelyben folyó munkát. A tehetséggondozó munka sikerének kulcsa a tehetséggondozásban, versenyre való felkészítésben évtizedes tapasztalattal rendelkező, kiváló felkészültségű tehetségfejlesztő pedagógusok, szakemberek összeforrt közösségének munkája. Sikerült olyan tanárokat megnyerni a tehetséggondozás ügyének, akik szakmailag kiválóak és emberileg is példaként állnak diákjaik előtt, akik elkötelezettek a szakmájuk iránt, nagy tapasztalattal rendelkeznek a matematikai tehetséggondozásban, versenyeztetésben és élményt jelent nekik a legtehetségesebbekkel való foglalkozás. Munkájukat több, a matematika oktatásában elérhető legmagasabb díjjal ismerték el. Hatan Rátz Tanár Úr Életmű Díjjal, ketten a Tehetség Szolgálatáért Életmű Díjjal rendelkeznek, és minden tehetséggondozó megkapta a Bonis Bona − A nemzet tehetségeiért Díjat, és a Bolyai János Matematikai Társulat Beke Manó díját. A tehetséggondozó szakemberek munkáját a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács a Tehetségek Szolgálatáért Közösségi Díjjal ismerte el. Ezt a díjat a fiatal tehetségek felkarolásában önzetlen és igen eredményes tevékenységet végző közösségek munkáját ismerik el.

A működés rendje részletesen megtalálható a program honlapján:     
https://erdosiskola.mik.uni-pannon.hu/ a Dokumentumok/Szabályzatok menüpontban. 
Jelentkezési (regisztrálási) határidő: 2019. szeptember 15.

Pintér Ferenc

Dr. Pintér Ferenc a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium nyugalmazott matematika tanára, a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának tanára, a Matematikai Tehetségekért Alapítvány elnöke, a középiskolai matematikai tehetséggondozás meghatározó személyisége. Létrehozta az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozót, közreműködött a Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny meghonosításában. Tanítványai sikeresen szerepelnek a tanulmányi versenyeken, majd folytatják egyetemi tanulmányaikat, szakmai pályafutásukat. Munkáját többek között a Magyar Köztársasági Arany érdemkereszttel és Rátz Tanár Úr Életműdíjjal ismerték el. A fotó forrása: https://molalapitvany.hu/cikk/iden-is-tiz-kivalo-tanar-es-edzo-kapta-meg-a-mol-mester-m-dijat.