Péter Érdi: Ranking – The Unwritten Rules of the Social Game We All Play. Oxford University Press, New York, 2019, 256 pages, ISBN-13: 9780190935467. £22.99
Érdi Péter könyve informatív és szórakoztató. Mindenkinek ajánlható, kivéve azokat, akik könnyen alkalmazható recepteket keresnek rangsorolási feladatokhoz. A szerző az összehasonlítással, minősítési besorolással és rangsorolással kapcsolatos gondolatok és történetek kincsestárát gyűjtötte össze a lehető legszélesebb körből: sport, művészetek, tudomány, politika, média és bevásárlás, hogy csak egy néhányat említsünk. A könyv fő problémája nem az, hogy hogyan rangsoroljunk, hanem az, hogy hogyan és milyen mértékben kerülhetjük el a rangsorolást.
Az alapkérdés persze az, hogy miért olyan népszerű és megkerülhetetlen a rangsorolás. A szerző, aki az idegtudományok jeles szakértője, ezt a hajlamot a pszichológiai és társadalmi viselkedés neurokémiai folyamataira vezeti vissza. Ami nagyon fontos, az az, hogy ezt úgy tudja megtenni, hogy az olvasót nem terheli túl tudományos formulákkal és szakmai zsargonnal. Ahogyan előre biztosítja az olvasót: nem kell többet tudni matematikából, mint hogy mi a különbség az algoritmus és a logaritmus között.
A könyv nyitófejezete: Prológ: Korai találkozásaim a rangsorolással. Már itt élvezhetjük a szerző személyes stílusát, ami aztán végigkísér minket az egész könyvön. Ez a stílus nagyon sokat segít abban, hogy magunkénak érezzük a felvetett kérdéseket, különösen, ha sikerül visszaemlékeznünk saját tapasztalatainkra hasonló helyzetekben.
Bevallom, hogy amikor a könyvet még kéziratos részletek formájában ismertem meg, aggódtam, hogy a nemzetközi olvasóközönség mennyit lesz képes és hajlandó befogadni a történetek néhol nagyon helyspecifikus, például újlipótvárosi zamatából. Kellemes meglepetésemre a végeredmény a szerzőt igazolta. A történetek ugyan az idegenek számára talán kissé egzotikusak, de általános emberi igazságaik nem ismernek határokat.
Az Összehasonlítás, rangsorolás, besorolások és ranglisták fejezet számos alapvető fogalmat vezet be, ismét főként színes történetek és példák segítségével. Itt találkozhatunk például a matematikusok számára jól ismert tudománymetriai besorolással: az Erdős-számmal. (Itt megtudhatjuk, hogy a szerző Erdős-száma 3; hozzáteszem: a recenzensé is.) Nem marad ki természetesen egy másik magyar vonatkozású világsiker, a sakkversenyzők Élő-száma sem.
A Társadalmi rangsorolás állati és emberi közösségekben fejezet a kötelező ’csipkedési sorrend’ példájával kezdődik és a komplex társadalmi struktúrák tárgyalásáig terjed. A szerző megkülönbözteti és összehasonlítja a hierarchikus és a hálózati struktúrákat, és a Demokrácia kontra Tekintélyelvűség 2.0 rövid tárgyalásával zárul. Ahogyan a könyv többi részében is, a szerző hozzáállását – a könyv egy korábbi recenzensének megfogalmazásában – az ’óvatos optimizmus’ jellemzi. Rosszabb pillanataimban ezt én inkább naiv ábrándozásnak nevezném.
A Választások, játszmák, törvények és a Web fejezet központjában a kognitív torzítás forrásainak (rangsorolt?) listája áll. A felidézési torzítás, a visszatekintési torzítás, a horgonyhatás, a megerősítési torzítás és a veszteség-elkerülési torzítás a fő okai annak, hogy döntéseink nem szigorúan racionálisak, ahogyan azt a klasszikus utilitarizmus feltételezte, hanem inkább egy „korlátozott racionalitás” érvényesül, amelynek szabályai kevésbé szigorúak, de nem kevésbé hatékonyak. Rendkívül fontos, hogy ismerjük ezeket a szabályokat, ha befolyásolni szeretnénk mások döntéseit, vagy ha nem szeretnénk, hogy mások befolyásolják a miéinket.
A rangsorolások nemcsak a döntéshozó kognitív torzításai miatt vezethetnek hibás döntésekhez. Ezt súlyosbíthatja a rangsoroló tudatlansága vagy manipulatív szándéka is. Erről szól a következő fejezet: A tudatlanok, a manipulatívak és a társadalmi mérések nehézségei. Ha a rangsorolásokat vagy egyéb méréseket társadalmi célpontok értékelésére használják, egyfajta ’társadalmi Heisenberg elv’ érvényesül (amit a könyv Campbell vagy Goodhart törvényének nevez): az értékelt személy vagy intézmény az érdekei szerint manipulálni próbálja az eredményeket. A kölcsönös manipuláció a mérési folyamat súlyos bizonytalanságát eredményezi. A jelenség illusztrálására a szerző a hitelképességi mutató példáját választotta. Ez főként az Egyesült Államokbeli olvasók számára lehet megvilágító erejű.
A Rangsorolási játszmák című fejezet ismét egy tudománymetriai érdekességű témát taglal: az egyetemi rangsorokat. A szerző 1863-ig vezeti vissza az ilyen irányú próbálkozásokat, és sorra veszi a legismertebb rangsorolási rendszereket (ARWU, THE, QS). Széles körképben mutatja be az értékelési folyamat mindkét oldalán működő résztvevők álláspontját, valamint a semleges elemzők véleményét. Több más témához hasonlóan ez a fejezet is egy Tegyük, vagy ne tegyük? alfejezettel zárul. A szerző hozzáállását Churchill demokráciáról szóló hírhedt idézetének a parafrázisa tükrözi: „A kvantifikáció az értékelés legrosszabb formája, kivéve az összes többit.” A fejezet másik fő témája az országok rangsorolása. A szerző véleménye itt egyértelmű: „Egyetértek azzal a megállapítással, hogy a mutatószámok szerinti nemzetközi rangsorolások veszélyesek. Úgy gondolom azonban, hogy több matematikára van szükség és nem kevesebbre. A korszerű statisztikai eljárások hozzájárulhatnak az értékszámok bizonytalanságának pontosabb jellemzéséhez.”
A szerző egy teljes fejezetet szentel a Harc a hírnévért témának. A rangsorok és a hírnév nyilvánvalóan szorosan összefonódnak, bár az ember eltűnődhet, hogy vajon a szerző állítása: „a hírnév a rangsorolás kulcseleme”, vagy esetleg inkább a fordítottja: „a rangsorolás a hírnév kulcseleme” a találóbb. Valójában a hírnévnek vannak aligha kvantifikálható elemei, amelyek ellenállnak bármiféle rangsorolásnak. Másfelől egy már elnyert hírnév erősen befolyásolhat minden későbbi rangsorolást. (Amint azt a Rangsorolási játszmák fejezetben Gladwell története példázza, amelyben jogi szakértők következetesen kiemelkedőnek minősítették elismert egyetemek nemlétező jogi fakultásait.) A Rangsorolási játszmák, amelyeket kutatók játszanak alfejezet a tudományos folyóiratok minősítésével és a tudományos hírnév idézettséggel való mérésével foglalkozik az impaktfaktor és a h-index példáján keresztül. A Tegyük, vagy ne tegyük? alfejezet következtetése: „A tudománymetriai mutatószámok jóra és rosszra is használhatók. A mérőszámok használatának legnagyobb problémája az, hogy az emberek jól kimutathatóan úgy torzítják saját viselkedésüket, hogy optimalizálják azt, ami könnyen mérhető (például többet publikálnak erősen idézett folyóiratokban) a nem kvantifikálható tényezők rovására.” A fejezet további része a Nobel-díjak és az Oscar-díjak összehasonlítását tartalmazza, főként az állítólagos részrehajlások (nemi, faji stb.) szempontjából.
A kívánságlisták által ösztönözve: Hogyan (ne) vegyünk új fűnyírót. Ez a hosszú című rövid fejezet az ajánlási játszmákkal foglalkozik. Bár a szerző főleg kereskedelmi példákat ismertet, a téma egyre nagyobb szerepet kap a tudományos információ és kommunikáció területén. A tudománymetriával foglalkozó folyóiratokban az utóbbi néhány évben száznál is több cikk jelent meg ebben a témában. A szerzői-szerkesztői gyakorlatban sorra jelennek meg a közlésre alkalmas folyóiratokat, idézhető publikációkat, szakértő bírálókat ajánló szolgáltatások.
Az Epilógus: A rangsorolási játszma szabályai – hol tartunk most? a korábbi fejezetek fő tételeit összegzi. A szerző hangsúlyozza, hogy a rangsorolások objektivitása gyakran illuzórikus és manipulálható. Mégis a legtöbb rangsorolás – akár emberi vélemény, akár számítógépes algoritmusok alapján készült – egyáltalában nem véletlenszerű, és így a valóság bizonyos elemeit ragadja meg.
A szerző bevallottan nem tudott ellenállni, hogy ne közölje a könyvben az első haikut, amit valaha írt. A recenzens nem tud ellenállni, hogy ne zárja a könyvismertetést saját fordításával:
Három sor – egy rangsor
Az agyunk egy lista.
A tételek száma adott.
Oh, a vég közelg!
Schubert András
Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ
A könyvismertetés a recenzens Scientometrics (2020) 122:1813–1815 (DOI 10.1007/s11192-019-03335-1) forráshelyen megjelent írásának kissé módosított változata.