KÖNYVESPOLC – AJÁNLÓ ROVATBAN ELSŐSORBAN OLYAN KÖNYVEKRŐL SZERETNÉNK TUDÓSÍTANI ÉS OLYAN ELEKTRONIKUSAN ELÉRHETŐ ÍRÁSOKAT AJÁNLUNK, AMELYEK A MATEMATIKA BÁRMELY RÉSZE VAGY KAPCSOLATAI IRÁNT ÉRDEKLŐDŐK SZÁMÁRA KÍVÁNATOSAK LEHETNEK. (ROVATSZERKESZTŐ: TÓTH JÁNOS.)

Dr. Ambrus András, az ELTE nyugalmazott egyetemi docense, a magyarországi matematikadidaktika jeles alakja 2017 decemberében töltötte be 75. életévét. Ebből az alkalomból kollégái, tisztelői és volt tanítványai közül többen papírra vetették vele kapcsolatos gondolataikat, illetve szakmai tanulmányt írtak tiszteletére. Ezekből a munkákból született a könyv, amely címét Váci Mihály Eső homokra c. versének kezdő soráról kapta. Ez az idézet foglalja össze Ambrus András pedagógusi ars poeticáját.

Szamuely Tamás és Philippe Gille „Central Simple Algebras and Galois Cohomology” című könyvének második kiadása nemrégiben jelent meg a Cambridge University Press Cambridge studies in advanced mathematics sorozatában. A kötet az alapoktól indulva — lényegében BSc-s matematikus szakirányos algebra tananyagot, azon belül is a Galois-elméletet ismerve megérthető — bevezetést nyújt egy máig intenzíven kutatott területbe. Ennek apropóján készült ez az ismertető, ami remélhetőleg felkelti az olvasók érdeklődését az algebrának e gyönyörű fejezete iránt. (Zábrádi Gergely)

A programozás ma már egyre inkább életünk természetes része. Ennek a 112 oldalas, gazdagon illusztrált és színes könyvnek a célja az, hogy a gyermekek minél korábban megbarátkozzanak a programozással kapcsolatos általános fogalmakkal és alapelvekkel. A szerző Linda Liukas, Helsinkiben élő programozó, író és illusztrátor, aki 2013-ban megkapta a Ruby programozói közösség legrangosabb díját, a Ruby Hero díjat, de büszkén viseli a  Finnország Digitális Bajnoka címet is. A mesés történeteket és játékos feladatlapokat együtt olvasták és ajánlják: Lóczi Lajos és kislánya, Lóczi-Nagy Gemma.

2018. március 27-én az MTA könyvtárában mutatta be a szerző — Kovács László — a munkatársaival — Abonyi Iván, Gurka Dezső, Rab Irén, Gazda István — részben közösen írt új munkáját. A könyv címe: Segner János András, két alcímmel. Az első: Egy jeles hungarus a 18. századból. A második: Orvos, matematikus, fizikus, csillagász, vegyész, tanár, filozófus és műszaki alkotó. Az interneten a híres tudósról, J. A. Segnerről csak gyenge minőségű arcképek találhatók. A friss kötet borítóján viszont megjelent F. Reibenstein festő szép színes Segner-portréja.

Segner János András (17041777) a pozsonyi evangélikus líceumban, majd egy évig a debreceni református kollégiumban tanult. A jénai egyetemen szerzett orvosdoktori diplomát. Rövid ideig Pozsonyban, majd egy évig Debrecenben folytatott orvosi gyakorlatot. 1732-től három évig a jénai egyetemen tanított matematikát, fizikát és kémiát. Ezt követően húsz éven keresztül a göttingeni Georgia Augusta egyetem professzora volt, 1755-től haláláig Halléban a Friedrich egyetemen elsősorban matematikát és fizikát adott elő. Most matematikatanári tevékenységéből emelünk ki egy kis részt Kovács László könyvéből.

Cédric Villani 1973-ban született francia matematikus, aki 2010-ben elnyerte a Fields-érmet a Boltzmann-egyenletről és a Landau-csillapításról szóló tételeiért. Nemcsak kiemelkedő matematikus, hanem sikeres közszereplő is: több évig volt a párizsi H. Poincaré Intézet igazgatója, és 2017-től a Macron-párt parlamenti képviselője. Itt látható TED-előadása 2016-ból. A Typotex kiadónál nemrég megjelent könyve – mint maga a szerző – nem mindennapi.

Nincs több cikk