Csók és matek

Csók és matek

Nehéz matematikáról közérthetően írni. Nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, amellyel egy matematikai eredmény lényegét tudjuk úgy elmondani, hogy közben nem veszünk el a részletek és a szakzsargon rengetegében. Modern matematikai eredményekre ez a probléma (a szükséges ismeretanyag nagy terjedelme miatt) hatványozottan igaz. A helyzet még rosszabb, ha nem egy, hanem két (vagy több) matematikai diszciplína között fennálló még esetleg napjainkban sem teljesen tisztázott – összefüggésekről szeretnénk beszélni.

Edward Frenkel pedig épp erre vállalkozik könyvében. A modern matematika egyik legnagyobb vállalkozásának, a Langlands program" néven ismert problémakörnek az eredetét, és bizonyos esetekben a progam által jósolt kapcsolatok bemutatását tűzi ki célul. A Langlands program névadója és kezdeményezője, Robert Langlands (napjainkban a Princetonban található Institute for Advanced Study emeritusz professzora) a matematika látszólag távol eső területein hasonló mintázatokat, jelenségeket talált, és ezek közös mozgatórugóit keresve fogalmazott meg sejtéseket, melyeknek bizonyítása a Langlands program feladata. A feladat nehézsége abból fakad, hogy a jelenségek megértéséhez különböző diszciplinák, pl. algebra, számelmélet, topológia, algebrai geometria eszköztárának és eredményenek mély ismerete szükséges. Ebből következően egy népszerűsítő mű sem vállalkozhat a problémák és a váratlan kapcsolatok bemutatására, inkább csak azok természetének érzékeltetésére.

A könyv fejezetei azonban váltakozva hol a matematika (és a Langlands program) rejtelmeit tárgyalják, hol a szerző kalandos útját mutatják be, ahogy a 80-as évek szovjet egyetemi rendszerében bolyongva végülis matematikussá, majd a Harvard egyetem oktatójává, és a Langlands program elismert kutatójává válik.

A könyv nagy erénye, hogy rengeteg alapfogalmat, matematikai terminus technicust ügyesen és egyszerűen mutat be, amivel (ha megmagyarázni nem is, de legalább) érzékeltetni tudja a program alapgondolatait és a mozgatórugókat. A szerző életútjáról betett fejezetek pedig személyessé teszik a történetet, különösen érdekessé téve azon olvasóknak akik a 70-es, 80-as évek egy részét a magyar vagy a szovjet felsőoktatásban töltötték.

Stipsicz András

Edward Frenkel: Csók és matek - a világ rejtett szíve, TYPOTEX Kiadó, 2016. Fordította Tusnády Gábor.

http://www.typotex.hu/book/7338/edward_frenkel_csok_es_matek : A könyv címét az az óhaj ihlette, hogy betemesse azt a szakadékot, mely az emberek matematikához, illetve szerelmhez fűződő viszonya között tátong. A Csók és matek 2015-ben megkapta az Amerikai Matematikai Társulat Euler-könyvdíját."