Huszadik alkalommal írják ki a rangos pályázatot pedagógusoknak

Huszadik alkalommal írják ki a rangos pályázatot pedagógusoknak

Huszadik alkalommal indul a Rátz Tanár Úr Életműdíj pályázati időszaka – az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért idén is kiadta a pedagógus Kossuth-díjként emlegetett pályázatot. Az Életműdíjat és a vele járó 1,5 millió forint anyagi elismerést a közoktatás 5–12. évfolyamaiban biológiát, fizikát, matematikát vagy kémiát tanító pedagógusok közül két-két tanár nyerheti el. A pályázati időszak 2020. október 5-én ér véget.

Az Érintő 2016 óta minden évben beszámol a díjazottakról és a díjátadókról.

A tudományos oktatást rendszeresen és jelentősen támogató három cég – az Ericsson Magyarország, a Graphisoft SE és a Richter Gedeon Nyrt. pontosan 20 évvel ezelőtt alapította a Rátz Tanár Úr Életműdíjat és a mögötte álló Alapítványt a Magyar Természettudományos Oktatásért.  Egyedülálló módon immár két évtizede közös céljuk, hogy tisztelettel adózzanak azon pedagógusok előtt, akik kiemelkedő eredménnyel képezik a jövő tehetségeit, kiveszik részüket a hátrányos helyzetű diákok segítéséből, valamint hozzájárulnak az új pedagógusgeneráció szakmai pályájának elindításához is.

A díj 20 éves jubileumának alkalmából elindított Facebook oldalon kiemelt figyelem összpontosul a pedagógus szakma képviselőinek bemutatására az Alapítvány mottóját szem előtt tartva: „…hogy ne csak a világhírű tudósok, hanem a tanáraik nevét is ismerjük…”

Az ez évi pályázati anyagok benyújtásának határideje 2020. október 5. éjfél. A pályázati felhívás, valamint a benyújtás részletei az alábbi linken https://ratztanarurdij.hu/palyazat-2020 találhatók. Az Alapítvány várja az aktív és nyugdíjas éveikben járó pedagógusokról szóló pályázatokat egyaránt. További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.