Az ELTE és a BME egy-egy oktatója kapta a Gács András-díjat

Az ELTE és a BME egy-egy oktatója kapta a Gács András-díjat

A szakmai kuratórium harmadik alkalommal hirdette ki a Gács András-díj nyerteseit. A fiatalon elhunyt matematikus emlékére a díjat családja alapította azzal a céllal, hogy az egyetemi matematikaoktatásban kiemelkedő, sok diákot motiváló fiatal matematikus oktatókat jutalmazzák. 2018-ban az elismerést Röst Gergely, a szegedi SZTE TTIK Bolyai Intézet Matematikai Tanszékcsoport Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszék adjunktusa, valamint Zábrádi Gergely, az ELTE TTK Matematikai Intézet, Algebra és Számelmélet tanszékének adjunktusa vehette át. Tavaly Elekes Márton, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatója, az ELTE Matematika Doktori Iskola oktatója kapta az elismerést.  

A kuratórium idén két oktatót is méltónak ítélt a díjra: Szeszlér Dávidot, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Számítástechnikai és Információelméleti Tanszékének docensét, valamint Bérczi-Kovács Erikát, az ELTE TTK Operációkutatási Tanszékének adjunktusát.

Bérczi-Kovács Erika 2007-ben szerzett diplomát az ELTE TTK matematikus szakán, PhD fokozatát 2015-ben nyerte el. Érdeklődésének és fő kutatási területének középpontjában a kombinatorikus optimalizálás gyakorlati problémák által motivált alkalmazásai állnak. Mindeddig több mint húsz dolgozata jelent meg. Az egyetemen folyó oktatásba 2008-tól kapcsolódott be. Az évek során alapjaiban járult hozzá az operációkutatási gyakorlatok anyagának egységes kiépítéséhez. Az elmúlt öt évben húszan készítették az ő vezetése mellett szakdolgozatukat, ami kiemelkedően magas szám és pontosan mutatja, hogy mennyire sikeresen tudja motiválni a hallgatókat. Oktatói munkájának specifikus vonása, hogy szép harmóniába képes állítani az emberek iránti általános´nyitottságát és a mindenre kiterjedő segítőkészségét a hallgatók felé támasztott komoly szakmai elvárásokkal.

 

A másik díjazott, Szeszlér Dávid 1998-ban kapott kitüntetéses diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán, doktori fokozatát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte 2006-ban, Recski András témavezetésével. A disszertációjában szereplő eredményekért 2006-ban elnyerte a Bolyai János Matematikai Társulat Farkas Gyula emlékdíját. Megkapta a BME Kiváló Oktatója díjat, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának Kiváló Oktatója díj arany fokozatát pedig három ízben is elnyerte. A magyarországi informatikusképzés egyik kiemelkedően fontos alakja: nem csak előadóként és gyakorlatvezetőként, hanem a kor és a hallgatók igényeinek megfelelő tantervek kidolgozójaként és az azokhoz tartozó kimagasló minőségű jegyzetek szerzőjeként is formálta és formálja a hallgatók matematikai szemléletét. Lenyűgöző előadói stílusa, minden részletre kiterjedő figyelme, jellegzetes humora számtalan hallgatójával szerettette meg a matematikát. Szemlélete, az oktatáshoz és a hallgatókhoz való hozzáállása méltó a díj névadójának szellemiségéhez.

A díj névadójáról, alapításáról és magáról a díjról a http://www.gacsandrasdij.org/ vagy a http://ematlap.hu/index.php/hirek-ujdonsagok-2018-06/741-uj-matematikai-dijat-alapitott-gacs-andras-csaladja oldalakon tudhatnak meg többet az érdeklődők.