KöMaL

Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok

  • A királyi út a zenetudományhoz

    Matematikai folyóiratunkban időnként bemutatjuk olyanok portréit, akik eredetileg matematikával foglalkoztak,  majd az életpályájuk egészen más irányba fordult (ilyen volt például 2017. decemberi számunkban Kelemen Béla). Most Malina János

    ...
  • Arany Dániel nyomdokain Győrben

    2018. július 3. és 6. között rendezte meg a Bolyai János Matematikai Társulat 58. Rátz László Vándorgyűlését Győrben, a hagyományoknak megfelelően gyönyörű meleg nyári időben. Több mint 200 résztvevő és több mint 30 előadó vett részt a négynapos rendezvényen, amelyről a

    ...
  • Faragó Andorról – két tételben II. Tanár és lapszerkesztő a XX. században

    Radnai Gyula cikkének első része Faragó Andorról (Felkészülés a tanári pályára a XIX. század végén) 2016. decemberi számunk Interjú–portré rovatában olvasható. Ebben

    ...
  • Fizikusok és matematikusok a KöMaL nyári táborában

    2018. június utolsó hetében összesen 45 középiskolás diák gyűlt össze a Dombóvár-Gunaras Hotel Európában és Apartmanparkban. A társaság egyik fele matematikával, a másik fizikával foglalkozott, a szabadidőt pedig közösen

    ...