30. Varga Tamás Módszertani Napok

30. Varga Tamás Módszertani Napok

2018. november 9-10-én immáron 30. alkalommal gyűltek össze a matematikát és a matematikatanárokat tanítók, hogy emlékezzenek, ünnepeljenek, megvitassák elképzeléseiket, bátorítsák és segítsék egymást. Ezúttal a munkanapok átrendezése komoly akadályt gördítetett a részvételi szándék és megvalósítás közé, a résztvevők palettája mégis nagyon színesre sikerült: Varga Tamás munkatársai, tanítványai, tisztelői mellett már az unoka és az unoka korú tanítványok tanítványai is jelen voltak a tanár-diák programokon, a plenáris előadásokon, és a párhuzamos szekciókon. A módszertani napokon határon túli magyarok, nálunk tanuló külföldi diákok és más külföldiek is voltak.

A konferenciának ezúttal is az ELTE TTK lágymányosi kampuszának déli épülete adott otthont. A programbizottság igyekezett a hagyományos programelemek megtartása mellett az előzetes kérdőívet kitöltők javaslataihoz, kéréseihez igazítani a rendezvényt, ezért lett kevesebb plenáris előadás és több műhelymunka. A konferencián újdonságokat mutatott be a CASIO zsebszámológépekről, továbbá anyagi támogatást is kaptunk a CASIO magyarországi képviseletétől és Appel Györgytől.

 

Vancsó Ödön megnyitójában igyekezett összekötni a múltat és a jövőt, pár mondatban ismertette a Varga Tamás születésének 100. évfordulója alkalmából tervezett ünnepi rendezvény, a 31. Varga Tamás Módszertani Napok tervezetét.

Csapodi Csaba a nagy érdeklődéssel kísért "Matematika az új Nemzeti alaptantervben: mit? miért? hogyan?" című plenáris előadásában szakszerűen és tárgyilagosan bemutatta, hogyan alakul a matematika tantárgy helyzete az új NAT tervezetében.

Kántor Sándorné előadást tartott és poszterkiállítást mutatott be "A 125 éve alapított KöMaL-ról". Bátorító volt látni a térképen, hogy hogyan tűntek fel sorra a tehetséges tanítványok egy-egy kiváló matematikatanár életútja során.

Szívet melengető és meghitt alkalom lett a Varga Tamás Emlékdíjak átadása. A 2018. évi díjazott Lénárt István, junior díjat pedig Varga Tamás unokája, Varga Eszter kapott. A munkatársakon túl a tanítványok is részt vettek mindkét díjazott méltatásában.

 

"Lénárt tanár úr munkássága és személye azt közvetíti teljes átéléssel, hogy a matematika egy különösen emberi dolog. Valahol a leg­mélyén az emberi lényeg válik megismer­hetőbbé a matematikai gondolkodás és a matematika világa által." (Szmerka Gergely)

"Varga Eszter tanárnő, nekünk csak Eszter néni, tanárnak és osztályfőnöknek is kiváló volt. Néha mi adtunk neki némi plusz mun­kát, néha ő nekünk, de szerintem egyikünk sem bánta." (egy a sok tanítvány közül)

A szombati nap Margaret Berci "C3: Exploring Inquiry-Based Instruction" című angol nyelvű előadásával indult. Egy kis zavar után Kiss Annának köszönhetően megoldódott a tolmácsolás is.

 

A délelőtti programok négy párhuzamos szekciókban zajlottak, ezek voltak az angol szekció, a diákprogramok, a hagyományos és az okos eszközök használatáról szóló műhelymunka, a Matematikát Tanítók Klubja. A korábbi évekhez képest idén kiemelkedően hangulatosra sikerült a diákprogram, amelyet Török Judit irányításával három lelkes hallgató vezetett. A program csapatversenyben zajlott. A feladatokat vetélkedő, fejtörő, érdekes matematikai kérdések formájában dolgozták fel a diákok.

  

Délután három szekcióban folyt a munka, elsősorban műhelymunka formában, ilyen volt a matematikatanítás mindennapjaiból vett jó gyakorlatok, tapasztalatok megosztása. Örömteli, hogy több fiatal kutató is beszámolt matematikadidaktikai kutatásainak eredményéről.

A konferenciazárás ismét plenáris formában zajlott. Vancsó Ödön a konferencia rövid értékelésén túl felhívta a figyelmet a következő konferenciával kapcsolatos tennivalókra.

A konferencia honlapján a programot, a díjazottak laudációit, az előadáskivonatokat, a Matematikadidaktikai Fórumon pedig az előadások anyagát olvashatjuk.

Vásárhelyi Éva

ELTE TTK Matematikai Intézet

Matematikatanítási és Módszertani Központ