Kellenek a kiváló tanárok

Kellenek a kiváló tanárok

A Rátz Tanár Úr Életműdíjról tavaly, 2016 decemberében is beszámolt az Érintő. Ezt az elismerést az iskolák 5-12. évfolyamain matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát tanító tanároknak ítélik oda, akik tantárgyaik népszerűsítésében és a tehetséggondozás területén maradandót alkottak. Idén november 29-én tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a díjátadó ünnepséget.

A díjat 2000-ben alapította a természettudományos oktatás támogatásában elkötelezett három vállalat, az Ericsson Magyarország, a Graphisoft SE és a Richter Gedeon Nyrt. A cégek vezetői ez alkalommal is megerősítették a közös díj alapításakor is kinyilvánított hitvallásukat arról, hogy minden nagy teljesítmény mögött ott áll egy kiváló tanár. Az idei díjazottak diákjai vezető egyetemeken és vállalatoknál dolgoznak, vannak köztük egyetemi tanárok, tanszékvezetők és akadémikusok is. A díj a XX. század egyik legnagyobb tanáregyéniségének, a Fasori Evangélikus Gimnázium matematika-fizika tanárának, Rátz Lászlónak állít emléket.

A díjátadó napján avatták fel az Aquincumi Technológiai Intézetben Rátz tanár úr első szobrát Magyarországon. Az intézmény, amely informatikát tanít a legjobb amerikai egyetemekről érkező diákoknak, Rátz László ikonikus tanáralakját választotta példaképül. A bronz mellszobor Tóth Ernő szobrász alkotása.

Az elmúlt 17 év során összesen 128 kiváló pedagógus részesült az életműdíjban. Sajnos, azóta sokuk már nincs az élők sorában, csak a matematikusok közül több fantasztikus egyéniséget fájóan hiányolunk, közöttük Urbán Jánost, Reiman Istvánt, Pálmay Lórántot, Kőváry Károlyt vagy Pogáts Ferencet

A mostani egyik díjazott, Mezei István azonban már át sem tudta venni a díjat. Helyette fia, Márton mondott olyan okos, szép és megható köszönetet, ami önmagában is bizonyította, hogy édesapja nemcsak kiváló tanár, de kiváló ember is volt.

Az Érintőben külön cikk szól Mezei tanár úrról, aki teheti, nézze meg a róla szóló videót is.

2017 Rátz Tanár Úr Életműdíjasai:

Matematika

 Dr. Mezei István — Óbudai Árpád Gimnázium, ELTE TTK Matematikai Intézet

Egyed László — bajai III. Béla Gimnázium

Fizika

Dr. Piláth Károly — ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium

Mester András — nyugalmazott tanár, korábban Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc, Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola, Diósgyőri Gimnázium

Kémia

Dancsó Éva: — budapesti Eötvös József Gimnázium

Dr. Antal-Szalmás Lajosné: nyugalmazott kémiatanár, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziuma, Debreceni Református Gimnázium

Biológia

Gál Béla: — szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

Zátonyi Szilárd: — győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Dr. Piláth Károly, Dr. Mezei István fia, Márton, Dancsó Éva, Egyed László, Mester András, Dr. Antal-Szalmás Lajosné, Gál Béla, Zátonyi Szilárd

A díjazottak méltatása a korábbi évekéhez hasonlóan a http://www.ratztanarurdij.hu honlapon található.

Minden életműdíjasról video is készült, amelyeket az ünnepség keretében mutattak be.

A tavalyi eseményről itt olvashatnak lapunkban:

http://ematlap.hu/index.php/hirek-ujdonsagok-2016-12/396-ratz-tanar-ur-eletmudij-tizenhatodszor

A szerk.