Kapcsolattartó képe
Felelős szerkesztő, Interjú - portré rovat
Fax:
szerk.ematlap@gmail.com
Egyéb információk:

Matematikusi kitüntetéses oklevelem mellé az ELTE-n (36 évvel később, 2014-ben) másoddiplomát szereztem természettudomány-kommunikációból. Ismeretterjesztő könyveket, kompetenciafejlesztő matematika tankönyveket szerkesztettem. A KöMaL folyóirat főszerkesztőjeként dolgoztam 1992 és 2001 között, 1997-ben lettem a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány kuratóriumának alapító tagja, majd 25 éven át képviselője, 2021 óta pedig felügyelő bizottsági tagja. A közhasznú alapítvány lett 2007-től a KöMaL kiadója. 2010 és 2021 között a Varga Tamás Alapítvány  képviselője is voltam. Egyetemistaként léptem be a Bolyai János Matematikai Társulatba, ahol az utóbbi évtizedekben aktív munkát végzek.