Röviden az Érintő rovatairól

Röviden az Érintő rovatairól

Elektronikus Matematikai Lapunk egy-egy számát a cikkek bevezetőivel főoldalunkon láthatják. A címére kattintva lehet olvasni a cikket. Ha a cikk rovatára kattintanak, akkor megjelenik az adott rovat összes írása, ami ebben a számban található. Egy-egy szám rovatait a fő menüpontokból is elérhetik (teljes képernyőn a felső menüsorból, egyébként a bal felső sarokból).  A bal felső sarok három vonalkájára kattintva találják az Információk menüjét. A rovatokban más-más jellegű írásokat találhatnak, válogassanak belőlük kedvük, érdeklődésük szerint. 

A Hírek – újdonságok rovat a matematikához és a Bolyai Társulathoz kapcsolódó eseményekről, újdonságokról szól. Rovatszerkesztő: Rákóczi Ildikó.

Az Interjú – portré menüpont jól vagy kevésbé ismert matematikusokat vagy olyan, egykor matematikusként végzetteket szeretne bemutatni, akik ma más szakma elismert képviselői, sportolók, művészek… A rovat gazdája: Oláh Vera.

Tanóra – szakkör rovat: Tanár, szülő és nem utolsó sorban a tanítvány is tapasztalatból tudja, hogy a tanítás is mesterség, aminek eredménye alapvetően függ attól, hogy mit és hogyan adunk át a tanítási órákon, szakkörökön és iskolán kívüli foglalkozásokon. A mesterségbeli tudást ápolni kell. Sokszor találkozunk olyan feladattal, ötlettel, amit szívesen elteszünk későbbi használatra. A most induló digitális folyóirat tanítással foglakozó rovata szeretne hozzájárulni a matematikatanárok eszköztárának gazdagításához, fórumot kíván adni a gondok, nehézségek megtárgyalására is. Terveink szerint a matematika különböző témaköreinek tanításával foglalkozó írások, szakköri tematikák, a pedagógustársadalmat foglalkoztató szakmai kérdések elemzése, játékos feladatok, matematikához köthető érdekes képek, rajzok fognak megjelenni ebben a rovatban. Most még csak tervezgetünk. Várjuk olvasóink javaslatait is arra, hogy mivel foglalkozzunk, hogyan alakuljon ennek az új folyóiratnak és benne ennek a rovatnak az arculata. Rovatszerkesztő: Horváth Eszter.

Könyvespolc – ajánló rovatunk bevezetőjét a Legfölső polc című cikkben találják. Ebből egy rövid részlet: Elsősorban olyan könyvekről szeretnénk tudósítani és olyan elektronikusan elérhető írásokat ajánlani, amelyek a matematika bármely része vagy kapcsolatai iránt érdeklődők számára kívánatosak lehetnek. Rovatszerkesztő: Tóth János

A Tudomány menüpont többféle, a matematika tudományához kapcsolódó funkciót takar. Két rovat írásai jelennek meg alatta, ezek: A Tudomány – történet és a Mi is …?

A Tudomány – történet rovat célja elsősorban matematikatörténeti jellegű írások közlése. A teljesség igénye nélkül ide tartozik a matematikához köthető híres vagy éppen feledésbe merült tudósok munkássága, fordulatos életrajzok, továbbá a matematika egy-egy részterületének vagy nevezetes problémájának története.  Örömmel fogadunk olvasóinktól ötleteket, témajavaslatokat, cikkeket vagy akár személyes visszaemlékezéseket. Szívesen vesszük, ha felhívják figyelmünket matematikatörténeti szempontból érdekes könyvekre, honlapokra, írásokra, filmekre, évfordulókra stb. Rovatszerkesztő: Besenyei Ádám.

A Mi is … ? rovat a mai matematika tudományáról kíván szólni a hozzáértőknek. Az Amerikai Matematikai Társaság (AMS) folyóiratának, a Notices-nak van egy érdekes rovata: What is…? címmel, 1-2 oldalas cikkekkel, amelyek egy-egy kevéssé ismert, egyetemen (még) nem tanított, de valahol már hallott és érdeklődésre számot tartható matematikai fogalmat, jelenséget magyaráznak el matematikát végzettek számára. Az AMS szíves hozzájárulásával az Érintő-ben elindítjuk a Mi is ….? sorozatot. Ebben néhány eredeti What is… ? fordítása mellett saját szerzőink hasonló írásait szeretnénk megjelentetni. A sorozat gazdája Stipsicz András.

A Gazga(g)ság nevet adtuk a Gazdaság – technika – művészet rovatnak, amelyben bemutatjuk, hol, miképpen használják fel a matematikát,  milyen gazdag is az a kör, amelyik érinti ezt a tudományágat. Elképzeléseink szerint a rovat lefedné az alkalmazott matematikát mind a gazdaságban, mind más  tudományokban. Súrolni szeretnénk a matematika határterületeit a technikában és a művészetekben is. Rovatszerkesztők: Röst Gergely és Molnár-Sáska Gábor.