Két nemzetközi konferenciáról

Két nemzetközi konferenciáról

 

The International Joint Conference on Neural Networks,

a legjelentősebb neuronhálózati konferencia 2019 nyarán Budapesten lesz.
Fontosságát kiemeli az a tény, hogy szervezője az International Neural Network Society (INNS) és az IEEE Computational Intelligence Society. Magyarul, hogy matematikus olvasóink számára is világos legyen: azok is eljönnek, akik az ideghálózatokat biológiai céllal modellezik, és azok is, akik a formális neuronok hálózatával próbálják megoldani napjaink legizgalmasabb és legnehezebb problémáit, amelyek az adatbányászat vagy a deep learning területén merülnek fel.

Akinek érdeklődését felkeltettük, máris elmehet erre a honlapra: 
https://www.ijcnn.org/, ahonnan még az is kiderül hogy a színhely, Budapest igazán vonzó város.

A következő fotók azonban már Gentben készültek:

 

      

A budapesti hetedik után (lásd http://www.ematlap.hu/index.php/gazda-g-sag-2017-06/515-matematika-a-bio-kemiai-kinetikaban-es-a-vegyeszmernoki-tudomanyban) a nyolcadik MaCKiE (Mathematics in (bio)ChemicalKinetics and Engineering) konferenciát 2018. november 8.-án és 9.-én rendezték meg Gentben.

Mint rendesen, ez most is a kémia és rokonai iránt érdeklődő matematikusok, és a nemtriviális matematikát használó vegyészek és vegyészmérnökök találkozója volt.

Az előadások kivonata (is) megtalálható itt: http://conf.nsc.ru/mackie2018/en/.

 

TJ